Megtalálták a kiszivárogtatót?
Az Index információi szerint az MSZP választmány belső vizsgálata során megtalálták azt a testületi tagot, aki segített a Magyar Rádió riporterének a szombati zárt ülésre való bejutásban. Sipos József segítségével Gyurcsány és Hiller kivételével valamennyi beszédről készült felvétel.
Dátum: 2006-10-09 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:58.890213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP elnöksége hétfőn délelőtt meghallgatta Sipos Józsefet, a párt társadalompolitikai tagozat delegáltját, aki beismerte, hogy szombaton az ő segítségével jutott be a Magyar Rádió újságírója a választmány zárt ülésére. Az Index úgy tudja, Sipos azzal védekezett, hogy nem tudta, milyen következményekkel járhat, ha beengedi a rádióst a Köztársaság téri MSZP-központ nagytermébe.
A választmány vezetése beszámolót készített a pártelnökség számára a kiszivárogott beszédek ügyében még azelőtt, hogy a Magyar Rádió Lamperth Mónika beszédét követően Szekeres Imre felszólalásának tartalmát is nyilvánosságra hozta.
Az Index információi szerint Sipost a történtek miatt akár a pártból való kizárással is sújthatják. Választmányi tagságát viszont csak a Gyurcsány Ferencet többször bíráló társadalompolitikai tagozattól kapott delegációjának visszavonása esetén vesztheti el.
hirtv.hu - fidesz.hu