Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: "Lett-e a bolsevik kutyából demokratikus szalonna?"

Kövér László kifejtette: mély és egyre mélyülő válságban van Magyarország. A Fidesz választmányi elnöke erről a Kossuth téri kormányellenes gyűlésen beszélt hétfőn Budapesten.


Dátum: 2006-10-09 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:45:03.812481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kövér László beszéde a Kossuth téren

Magyarország ma egyre mélyülő válságban van. Szétzilált pénzügyei miatt válságban van gazdasága, demokratikus intézményrendszere, mindemellett mély erkölcsi válságban is van - hangsúlyozta Kövér László. Mert az ország anyagi tönkretételét elkövető, majd azt az adófizetők pénzéből finanszírozott hazug kormányzati propagandával elfedő, így a hatalmat csalással megtartó "bűnszövetkezet" nemhogy nem távozik az ország éléről, nem számol el tetteivel és az eltűnt ezermilliárdokkal, nemcsak következmények nélkül folytatja ott, ahol az előző ciklus végén abbahagyta, hanem még támad is, és saját "erejének bedőlve a képünkbe vigyorog" - fogalmazott.

Lamperth Mónika a hétvégi szocialista választmányi ülésen elhangzott mondataira utalva Kövér László rámutatott: a miniszter asszony a zártnak hitt ajtók mögött az "övéinek" elmondta, hogy hiába nyert az ellenzék az önkormányzati választásokon, majd törvénymódosításokkal megoldják, hogy úgymond a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot adjanak a regionális területfejlesztési tanácsokban a fejlesztési pénzek elosztására.

Kövér László megjegyezte, a 'Lex Lamperth' körülbelül így nézne ki: "Első paragrafus: választási győzelem esetén a pénzt az MSZP-s politikusok osztják szét a kormánypárti vezetésű önkormányzatoknak. Második paragrafus: választási vereség esetén automatikusan az első paragrafus lép életbe."

A Fidesz választmányi elnöke felidézte Szekeres Imre - ugyanott elhangzott - mondatait is, miszerint ha valaki nem tudná, az önkormányzati választás nem azonos a 'jó tanuló, jó sportoló' versennyel. Kövér László ehhez csak annyit fűzött: "Konfrontáció, konfrontáció, konfrontáció elvtársak!"

Kövér László utalt Kovács Tibor szocialista frakcióvezető-helyettesre is, aki büntetőeljárással fenyegette a szólási és gyülekezési jogukkal élő, békésen demonstráló polgárokat.

Mindezek után a fideszes politikus feltette a kérdést: "Na de miért is ne tennék? Hiszen eddig látszólag sikeresen araszoltak a demokratikus berendezkedés felszámolásának útján". Hozzátette: "büntetlenül levadászhatták a PSZÁF elnökét, aki feltárta a Kulcsár-ügyet.(...) Levadászhatták - igaz, a jogerős ítélet szerint törvénytelenül - a KSH volt vezetőjét azért, hogy ne legyen személyi akadálya annak az ezernyi trükknek, amellyel (...) meghamisították az államháztartás tragikus adatait. Lejárató kampányt indíthattak a legfőbb ügyész és a Nemzeti Bank elnöke ellen. Levegőnek nézhették az Állami Számvevőszéket, és a köztársasági elnököt. Gittegyletté, ócska vásári komédia színterévé silányíthatták a kormányzat ellenőrzésére is rendelt országgyűlést".

Rámutatott: egy tisztességes demokráciában azok után, hogy az APEH vezetőinek utasítást adnak az adózók adatainak kimentésére, másnap a pénzügyminiszter már nincs a helyén. Egy tisztességes demokráciában azok után, hogy pénzügyminiszter az általa elrontott gazdaságpolitika következtében a költségvetésen tátongó lyukak betömése érdekében százmilliárdokat húz ki törvényellenesen a vállalkozói szféra zsebéből, másnap már nincs a helyén. Egy tisztességes demokráciában egy Kulcsár-ügy után a kormány három napot sem élne meg. "Csakhogy - fogalmazott Kövér - egy tisztességes demokráciában az olyan alakok, mint Gyurcsány Ferenc, a közélet porondjára sem kerülhetnének, de ha véletlenül mégis, azon beteges kitárulkozás után, amelyben a Debreczeni József által írt könyvben kérkedve sorolja a hatalom megszerzése érdekében gátlástalanul kitervelt trükkjeit, egy napig sem maradhatna. Minden őszintén demokrata ember undorral fordulna el tőle, és egy pillanat alatt elfogyna körülötte a levegő".

Vajon mi lakozik abban az emberben, aki köztisztviselők korrumpálását is elfogadhatónak tartja az ország demokratikusan megválasztott kormányának a leváltásra? Mi lakozik abban, aki a legszélsőségesebb uszítással "kampányol" a "huszonhárommillió románt Magyarországra engedő" kormánnyal szemben? Vajon milyen demokratikus meggyőződés olvasható ki az alábbi, 1996-ból való Gyurcsány-idézetből: "Tíz év múlva a világot Magyarországon sem a politikusok fogják irányítani. A politikusok azért vannak, hogy az országban élők érdekeit olyan módon hangolják össze, hogy béke legyen. Kinek lesz akkor nagyobb az érdekérvényesítő képessége? Annak, aki alkalmazottként 100 ezer forintot keres, vagy annak, aki mögött egymilliárd forint van. Nyilván az utóbbinak" - sorolta tovább kérdéseit Kövér László, majd rámutatott: Gyurcsány Ferenc megbukott.

Hozzátette: "Gyurcsány Ferenc erkölcsi és politikai szempontból nem létező személy. Menni fog, s vele megy a különleges anyagból gyúrt figurák egész kompániája. (...) Mindazok, akiket a történelem itt felejtett nekünk abból a nyomorúságos huszadik századból. Nem az a kérdés, hogy buknak-e, mennek-e, hanem hogy bukásukban még mit rántanak magukkal. Magukkal rántják az egész úgynevezett baloldalt, mely a bizalmi szavazás kutyakomédiájával egyszer és mindenkorra cinkosságot vállalt az ország erkölcsi és gazdasági tönkretételében. Magukkal rántják gyermekeink, unokáink életesélyeinek jelentős részét is. Annak a nagyjából 7000 milliárd forintnak a képében, amelyet az államadósság növekedése és az elherdált állami vagyon bevétele tesz ki. És annak az évi ezermilliárdnak formájában, amelyet ezentúl az államadósság kamataiként kell kifizetnünk".

Mint a Fidesz választmányi elnöke fogalmazott, egy tisztességes demokráciában egy bukott garnitúra pártja maga vonja le a szükséges konzekvenciákat, hiszen a demokratikus váltógazdaság logikájából fakadóan mennél gyorsabban és zökkenőmentesebben távozik a hatalomból, annál kisebb árat kell a bukásért fizetnie, és annál előbb nyeri vissza azt az esélyt, hogy újból sikeres választást tudhasson maga mögött. "A választ a szocialista-szabaddemokrata kormányzás lényegéből fakadó céltételezés adja meg: Amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra!" - tette hozzá.

Szó sincs az ország pénzügyeinek a rendbetételéről, hiszen a patikustársadalom tudatos tönkretétele egy fillért sem hoz az államkasszába - mondta el Kövér. Szó sincs arról, hogy valaki is komolyan gondolná, hogy itt valóban az úgynevezett nagy elosztórendszerek valódi reformja készülne. Szó sincs arról, hogy valaki itt komolyan gondolná, hogy van olyan reformcsomag, amelyet csak egy ember, jelesül Gyurcsány Ferenc tudna végigvinni. Gyurcsány Ferenc csak és kizárólag a pártmunkásokból lett milliárdosok azon csapatának pótolhatatlan vezére, amelyik előbb elfoglalta az MSZP-t, majd onnan az ország döntéshozó pozícióit, és akik most versenyfutásba kezdtek az idővel - mondta a fideszes politikus.

"Tudják, hogy megbuktak, de addig maradni akarnak, amíg magukkal nem tudják ragadni azt, ami a nemzet tulajdonából még megmaradt. A gyógyszerpiacot, az egészségügyi szolgáltatások piacát, az egészségügy és az államigazgatás ingatlanvagyonát, az állami földeket, utána a gazdák talpa alól kihúzott földeket, a MÁV nyereséges üzletágait és ingatlanvagyonát, a magyar energiaszektor még megmaradt részét, hogy aztán akár a kormányzati hatalom nélkül is tovább uralkodhassanak az immár tulajdontalanná tett, elszegényített, évtizedekre eladósított, lepusztított közszférával vergődő országon" - jegyezte meg.

"Gyurcsány Ferenc nem a javunkat, hanem a javainkat akarja. Ne adjuk oda neki!" - szólított föl.

Kövér László szólt arról is, hogy Gyurcsány a lebukását követő szánalmas magyarázkodásával saját felelősségének terhét 16 év kormányaira, és az egész rendszerváltozásra próbálta rátestálni. Bibó egy gondolatát - Politikában hazudni nem lehet, pontosabban lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, politikai programot felépíteni - felidézve ugyanakkor Kövér László leszögezte: "a rendszerváltozás 17 éve épülő politikai konstrukciója arra a hazugságra, tévedésre épült, hogy lett-e bolsevik kutyából demokratikus szalonna". Nem lett - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: "Itt állunk, a múltunk oda, nagyszüleink, szüleink egész élete ment rájuk. 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársainak koporsójánál azt mondtunk, hogy abban az ötödik, jelképes koporsóban nemcsak egy legyilkolt fiatal teste, hanem a mi húsz, vagy ki tudja hány esztendőnk is ott fekszik. És ebből a húszból tizenhétnek már el kellett volna telnie. És ma azt látjuk, hogy az elmúlt négy esztendőben, és a most kezdődő négy esztendőben a mi gyerekeink és unokáink tíz, vagy ki tudja hány esztendeje is ott fekszik. Nincs hová hátrálnunk. És nem is hátrálunk addig, amíg Gyurcsány Ferenc és kompániája el nem takarodik az ország éléről. Hajrá Magyarország, hajrá, magyarok!"

fidesz.hu

***

A hétfő esti nagygyűlésen színpadra lépett még Balázs Péter, Grocsics Gyula és Csúri Ákos. A fellépésekről készült videók megtekinthetők a médiatárban.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1760, 'source_type': 'media', 'source_id': 542, 'target_type': 'article', 'target_id': 57154, 'relation_type': 'describes'}