Aggódik a költségvetési deficit miatt az OECD
A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közép-európai tagjainak költségvetési hiánya nő, és el kell kerülniük a kísértést, hogy kozmetikázással ködösítsék az adatokat az EU-csatlakozáshoz közeledvén - írták az OECD szakértői a csütörtökön kiadott jelentésükben.
Dátum: 2002-11-21 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:11.283266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A jövőben rangsorolni kell a kiadásokat, annál is inkább, mert az EU-tól társfinanszírozás céljára érkező támogatások csökkentik az ösztönzést a takarékosságra. E háttér előtt igencsak ellen kell állni bármiféle kísértésnek, amely a kirakat átrendezésével gyorsítaná a hiánycsökkentést" - olvasható a szervezet által kiadott őszi Gazdasági Kilátásokban.
Az OECD emlékeztetett, hogy Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában a közszféra pénzügyi helyzete feszült, az államháztartási hiányok megközelítik vagy meghaladják a GDP 6 százalékát az idén. A rosszabbodásnak jelentős ciklikus összetevője van, de más tényezők is szerepet játszanak, például az árvízkárok Csehországban, vagy a nagyon nagy béremelés a közalkalmazottak számára Magyarországon - írták az OECD elemzői. Hozzátették: Lengyelországban és Magyarországon a nehézségeket súlyosbítják a nyugdíjreform megvalósításának akadályai, és a rokkantsegélyezéssel való rendszeres visszaélés - különösen Lengyelországban - tovább lassítja a folyamatot.
Az OECD szerint Magyarországon a gazdasági növekedés az idén - az erős hazai kereslet segítségével - meghaladja a 3 százalékot, jövőre 4,1 százalékra gyorsul, és 2004-ben 4,0 százalékos lesz. A szervezet szakértői figyelmeztettek, hogy szigorítani kell a költségvetést, nehogy túlhevüljön a gazdaság, illetve, hogy a pénzügypolitika jobban támogathassa a versenyképességet. Magyarországon az a kockázat, hogy ha a bérek növekedése nem lassul a termelékenység javulásának ütemére és nem lesz elég gyors a költségvetési konszolidáció, akkor még szigorúbb pénzügypolitikára lesz szükség, amitől tovább rosszabbodhat a versenyképesség és nőhet a folyómérleg-hiány - írták az elemzők.
Csehországnak idénre 2,5 százalékos, jövőre 2,8 százalékos, 2004-ben 3,3 százalékos GDP-növekedést jósoltak az OECD-ben csütörtökön. Lengyelországban az idén 1,2 százalékos, jövőre 2,5 százalékos, 2004-ben 2,9 százalékos növekedés várható az OECD szerint. Szlovákiában, ahol az erős hazai piac fenntartotta a növekedést az utóbbi két évben is, idén ugyancsak erőteljes, 4,3 százalékos GDP-növekedés várható, amely 3,7 százalékra lassul jövőre, de 2004-ben ismét 4,3 százalékos lesz - olvasható az OECD által kiadott Gazdasági Kilátásokban.
MTI - fidesz.hu