A Lamperth-ügy, és ami mögötte van
A Lamperth-ügy tovább nehezíti a racionális és konszenzusos fejlesztési forráselosztást. Ennek csak egyetlen vesztese lehet: Magyarország - vélik szakértők.
Dátum: 2006-10-10 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:45:08.980016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újabb hangfelvétel borzolja a kedélyeket. Ezúttal Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszternek a szocialisták hétvégi választmányi ülésén tartott előadása került nyilvánosságra. A felvétel tanúsága szerint a miniszter azzal nyugtatja az önkormányzati választási eredmények miatt csalódott párttagokat, hogy a területfejlesztési törvény napirenden lévő módosításában a kormánypárti politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot adnak a regionális területfejlesztési tanácsokban. Az önkormányzati miniszter utóbb azzal magyarázta szavait: a törvénymódosításra a Fidesz miatt van szükség, mert az ellenzéki párt nem támogatta a kétharmados törvényt igénylő régiók kialakítását, ezzel veszélybe sodorta a források elosztását.
A szocialistáknak nem ez az első ilyen dobásuk. Ismert: Veres János pénzügyminiszter az országgyűlési választások két fordulója között gyakorlatilag megzsarolta Szabolcs megyét. A miniszter szó szerint így fogalmazott: "Azt tudjuk mondani jelen pillanatban mindenkinek, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fejlesztési lehetőségeiből a következő négy évben aszerint differenciáltan fognak minősülni az egyes települések, amilyen választási eredmény április 23-án születik (...) Az eredmény fogja eldönteni azt, hogy ennek a térségnek milyen módon tudunk segíteni a következő négy évben".
Napi Online - fidesz.hu