Japán további pénzügyi szankciókat helyezett kilátásba
Japán fontolóra vette, hogy további pénzügyi szankciókat vet ki Észak-Koreára a kísérleti atomrobbantás miatt, de katonai jellegű büntetőintézkedések bevezetését sem tartotta kizártnak.
Dátum: 2006-10-10 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:45:10.397111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pénzügyi szankciók kiterjesztését Omi Kodzsi pénzügyminiszter helyezte kilátásba keddi tokiói nyilatkozatában. Japán már júliusban, a Phenjan által végrehajtott rakétakísérletekre válaszul korlátozott szankciókat vezetett be Észak-Koreával szemben - kitiltott például egy észak-koreai kereskedelmi hajót a japán kikötőkből -, majd ezeket továbbiak követték szeptemberben.
A japán kormányszóvivő azt közölte, az ENSZ a büntetőintézkedések között minden választási lehetőséget mérlegelni fog, így a katonai jellegű szankciókat is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozottan elítélte hétfői rendkívüli ülésén az aznap végrehajtott észak-koreai kísérleti atomrobbantást. A testület hamarosan újra összeül, hogy megvitassa, milyen válaszlépést adjon a kísérleti atomrobbantásra, amelyet veszélyesnek tart a nemzetközi békére és biztonságra nézve. Az Egyesült Államok benyújtott egy határozattervezetet, amely büntetőintézkedéseket irányoz elő Észak-Koreával szemben az ENSZ alapokmányának VII. fejezete alapján. (Az ENSZ alapokmányának VII. fejezete akár erő alkalmazására is felhatalmazza a BT-t "a béke veszélyeztetése, a béke megsértése és támadó cselekmények esetén".)
Dél-koreai illetékesek közben jelezték, véleményük szerint Észak-Korea valóban atomfegyvert tesztelt hétfőn, de, mint mondták, két hétbe telik, mire meg tudják állapítani, hogy a kísérlet tényleg sikeres volt-e, amint azt Phenjan állítja.
MTI - fidesz.hu