Kína is szankcionálná Észak-Koreát?
Az észak-koreai nukleáris programról folyó hatoldalú pekingi tárgyalásokon részt vevő dél-koreai küldöttség vezetője szerint Kína nem ellenzi már az ENSZ-szankciókat Észak-Korea ellen.
Dátum: 2006-10-10 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:45:11.521104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cson Jung Vu pekingi látogatása után kedden úgy nyilatkozott, hogy "Kína láthatóan új álláspontot vall egy , az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott, az ENSZ-charta 7. fejezetén alapuló határozattal kapcsolatban". Az alapokmány e fejezete alapján a BT zöld utat adhat a legkülönbözőbb intézkedéseknek agressziós cselekmények, a világbéke veszélyeztetése esetén a diplomáciai kapcsolatok megszakításától a gazdasági és katonai szankciókon át egészen a konkrét katonai beavatkozásig. "Azt hiszem, Kína minden eszközt be fog vetni, hogy megakadályozza Észak-Koreát a feszültség további növelésében és visszatérítse a tárgyalásokhoz" - mondta Cson Jung Vu, aki szerint Peking ismét elkötelezte magát a konfliktus békés rendezése mellett.
MTI - fidesz.hu