Horn: sor kerülhet egy "új fordulatra"?
Horn Gyula volt kormányfő szerint a jelenlegi "zivataros" helyzetben szakértői szintű megbeszéléseket kell kezdenie a pártoknak arról, hogy hogyan lehet megvalósítani azokat a célokat, amelyekben lényegében egyetértenek. A szocialista politikus erről a Magyar Televízió egyik reggeli műsorában beszélt kedden.
Dátum: 2006-10-10 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:45:11.887637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horn Gyula szerint a pártok által megnevezett politikai, gazdasági, kulturális szakértőknek le kellene ülniük egymással és meg kellene vitatniuk, hogy miben vannak ellentétek, és ezeket hogyan lehet megoldani.
Mint mondta, meggyőződése szerint a nagy kérdésekben, például a közös európai politikai értékekben, egyetértenek a pártok, a célok közösek, a kivitelezés, az érvényesítést módjáról lehet és kell vitatkozni. Horn Gyula egyetértet azzal az újságírói felvetéssel, hogy a Fidesz részéről a személyi kérdések miatt van probléma.
A későbbiekben megjegyezte, hogy az általa szorgalmazott szakértői egyeztetésnek nincs semmi köze a Fidesz által javasolt szakértői kormányhoz. A volt kormányfő szerint a bizalmi szavazás után az a fontos, hogy elősegítsék a kormányfő tevékenységét, ami közös érdek, nemcsak a koalíciónak, hanem szélesebb körben is (?).
Horn Gyula szerint semmi sincs végérvényesen veszve és sor kerülhet egy "új fordulatra" is.
MNO - fidesz.hu