Al-Kaida terrorista akadt horogra Németországban?
Állítólagos al-Kaida terroristát vettek őrizetbe kedden Németországban - közölte a karlsruhei szövetségi ügyészség.
Dátum: 2006-10-10 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:45:16.202271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bejelentés szerint az illetőt az ország északi részén fekvő Osnabrück városának vették őrizetbe. A német hírtelevíziók úgy értesültek, hogy egy 36 éves iraki állampolgárról van szó, akit Ibrahim R. néven említettek. A német hatóságok azzal gyanúsítják, hogy az interneten az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjét, Oszama bin Ladent és helyetteseit dicsőítő audio-, illetve videoüzeneteket terjesztett. Az ügyészség szerint ez egyértelműen terrorista tevékenységnek, illetve az al-Kaida támogatásának minősül.
A férfi hosszabb ideje Németországban tartózkodik. A karlruhei ügyészség szeptember 24-én adta ki ellene a letartóztatási parancsot. Az őrizetbe vételről további részletek egyelőre nem ismeretesek. A hatóságok mindössze annyit közöltek, hogy a férfi bírósági meghallgatása szerdán kezdődik.
MTI - fidesz.hu