Megszavazták a tandíjat
Ismét megszavazta a tandíjat a parlament kormánypárti többsége. A felsőoktatási törvény módosításáról tegnap azért kellett ismét döntést hoznia az országgyűlésnek, mert a jogszabály egyik, a gazdasági tanácsról szóló passzusát az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek tartotta.
Dátum: 2006-10-10 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:45:16.574481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felsőoktatási törvény értelmében 2007-től vezetik be a fejlesztési hozzájárulást, azaz a tandíjat, melynek mértéke alapképzésben évi 105, mesterképzésben pedig évi 150 ezer forint lesz. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája október 19-én tüntet a tandíj ellen Budapesten. Tegnap Debrecenben vonultak utcára a diákok. Közben folytatódik az az aláírásgyűjtési akció is a tandíj bevezetése ellen, amihez eddig már több tízezren csatlakoztak.
hirtv.hu - fidesz.hu