Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem számolják újra a szavazatokat Pécsen

Mégsem számoltatja újra a szavazatokat Páva Zsolt a Fidesz pécsi polgármester-jelöltje. A politikus az október 1-i önkormányzati választáson 287 szavazattal maradt alul Tasnádi Péter MSZP-s jelölttel szemben.


Dátum: 2006-10-10 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:45:18.403618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választási törvény értelmében ugyanis csak akkor lehetne újraszámláltatni az összes szavazatot, ha egyenként, mind a 154 pécsi választókörzetben törvénysértést lehetne bizonyítani - közölte a Független Hírügynökséggel Páva Zsolt.

A Fidesz pécsi polgármester-jelöltje hozzátette: nem fellebbez, de az önkormányzati tisztségek mandátumarányos elosztásához ragaszkodik. A területi választási bizottság még az elmúlt héten a töredékszavazatok felülvizsgálata után egy-egy mandátumot a Fidesz-KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) javára írt. Az MSZP ezt a döntést fellebbezte meg. A bíróság legkésőbb csütörtökön délután 4 óráig végleges ítéletet hirdet a mandátumok ügyében, utána további fellebbezésnek nincs helye.

Jelenleg az MSZP-nek, valamint a Fidesz-KDNP-ÖPÉ-nek 19-19, az SZDSZ-nek és az MDF-nek 1-1 mandátuma van. Bretter Zoltán (SZDSZ) és Füredi Péter (MDF) dönthetik el a városházi erőviszonyokat, ők egyelőre nem foglaltak állást, hogy kit támogatnának a közgyűlésben.

HírTV - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek