Alig költünk kutatás-fejlesztésre
Magyarország keveset költ kutatás-fejlesztésre (K+F) és innovációra - mondta Vértes András, a GKI Zrt. elnöke kedden, abból az alkalomból, hogy a Microsoft Magyarország Kft. támogatásával megjelent a Versenyképességi Évkönyv 2006. című kiadvány.
Dátum: 2006-10-10 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:45:19.219597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A modern világban a versenyképességet elsősorban az agy határozza meg" - utalt az Economist legújabb számában megjelent összeállításra Vértes András, aki elmondta, hogy a GDP 1999-2005 közötti átlagos növekedési rangsorában Magyarország 4,1 százalékos adattal dobogós helyen szerepel.
A versenyképességet befolyásoló legalább egy tucat mutató közül hosszú távon a GDP arányában mért összes (valamint vállalati) K+F ráfordítás döntő lehet, s ebben az összehasonlításban Magyarország 0,89 (0,37) százalékos mutatója igencsak elmarad Finnország 3,47 százalékos (2,43) százalékos mutatójától, akárcsak az Európai Unió régi 15 tagjának 1,92 (1,24) százalékos átlagától - jelezte Vértes András.
MTI - fidesz.hu