Zárszámadás: 2005. a helybenjárás éve volt
A 2005-ös év a helybenjárás éve volt abból a szempontból, hogy az államháztartás egyensúlyi feszültségei nem csökkentek - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a szervezet zárszámadásról készült jelentését ismertetve.
Dátum: 2006-10-10 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:45:19.584160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁSZ évről évre jelzi a tipikussá vált attitűdöt, a kiadások alultervezését és a bevételek túlbecsülését, így a tavalyi költségvetés ellenőrzése is megerősíti, hogy 2005 az államháztartás egyensúlyi feszültségeinek kiküszöbölése és a működési mechanizmus modernizálása szempontjából a helybenjárás éve volt - közölte.
Az elnök szerint tényként igazolódott az ÁSZ azon véleménye, hogy a hiány kézben tartása kockázatokat hordoz.
Kovács Árpád kitért arra, hogy az elmúlt négy évben az államháztartás pénzforgalmi és maastrichti hiánya is lényegesen meghaladta a tervezettet.
Hangsúlyozta: az elmúlt évek pénzügyi folyamataiból egyértelműen látszik, hogy nem a két elszámolási mód közötti különbség a probléma gyökere, hanem az évről-évre halmozódó gondok felszínre törése.
Hozzátette: miközben a bevételek 2002 és 2005 között szinte változatlanok voltak, addig a rendszeresen társadalmi juttatások GDP-hez viszonyított aránya folyamatosan nő.
Az ÁSZ elnöke szükségesnek nevezte az állam vállalkozói és kincstári vagyonkezelésének újragondolását, és szorgalmazta egy egységes korszerű vagyontörvény megalkotását.
MTI - fidesz.hu