A gazdák az őszi munkák miatt nem tüntetnek tovább
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége az őszi mezőgazdasági munkák miatt elnapolja legközelebbi demonstrációját.
Dátum: 2006-10-10 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:23.633350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Obreczán Ferenc, a szervezet főtitkára az InfoRádióban elmondta:
a mezőgazdasági munkák miatt kell elnapolniuk a tiltakozó akciókat.
Obreczán hozzátette: őszi teendőikkel az időjárástól függően október végén vagy november közepén végeznek, ekkor folytatják demonstrációjukat.
A mezőgazdaságból élők elsősorban a Gyurcsány-csomag, valamint az állami földek eladása ellen tiltakoznak.
A főtitkár elmondta, hogy az állam 100, 200 és 300 hektáros földterületeket értékesít, a magyar gazdáknak azonban nincs akkora tőkéjük, hogy ekkora földeket meg tudjanak venni.
MNO - fidesz.hu