Repülőgép-baleset Norvégiában
Földet érés után kigyulladt kedden Norvégiában egy repülőgép, miután kicsúszott a leszállópályáról. A gépen tartózkodó tizenhat főből három utas a tűzben meghalt a tizenhárom túlélőnek nem esett komolyabb baja.
Dátum: 2006-10-10 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:24.628732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A korábbi jelentések szerint eltűntnek hitt három utas holtestét a kiégett repülőgép roncsai között találták meg. Az Atlantic Airways belföldi járata eddig tisztázatlan körülmények között a Bergentől délre fekvő Stord szigetén kapott lángra - közölték a norvég hatóságok. A British Aerospace BAe 146-200 típusú utasszállító repülőgépe hat tagú legénység mellett 83 fő befogadására alkalmas.
MTI - fidesz.hu