Egy év haladékot adott Argentínának az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy év haladékot adott Argentínának a november 22-én esedékes, 140 millió dolláros törlesztésére.
Dátum: 2002-11-21 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:12.824545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzetközi pénzügyi szervezet elismeri, hogy a dél-amerikai ország gazdasági és társadalmi helyzete továbbra is nehéz, és a fizetési haladék újabb bizonyíték, hogy az IMF elkötelezett Argentína támogatására - mondta az IMF vezérigazgató-helyettese.
Argentína a múlt héten nem tudta átutalni a Világbanknak a 805 millió dolláros kötelezettsége még hátralévő részét, így a latin-amerikai ország nem kaphat új hitelt a Világbanktól. Argentína eddig csupán 79,2 millió dolláros kamatrészt utalt át. A teljes összeget október 15-ig kellett volna törlesztenie. Az argentin kormány az ország szűkös devizatartalékaival magyarázta a törlesztés elmaradását. Ha a teljes tartozást kifizetnék, akkor az ország valutatartalékai 9 milliárd dollár alá, az IMF által a valutastabilitás megőrzéséhez elengedhetetlenül szükséges szint alá csökkennének. Argentína a Világbank öt legnagyobb adósainak egyike, a tartozása 8 milliárd dollár.
Argentína teljes külföldi adóssága meghaladja a 150 milliárd dollárt. Az idén Argentínának összesen 2,4 milliárd dollárt kellene törlesztenie az IMF-nek, a Világbanknak és a Latin-amerikai Fejlesztési Banknak. Magánhitelezőinek az év eleje óta nem törleszt az ország.
MTI - fidesz.hu