Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

V4 miniszterelnöki csúcs Visegrádon

Megkezdődött a V4 miniszterelnöki csúcs Visegrádon, a Mátyás Király Múzeumban. A visegrádi együttműködés megalakulásának 15. évfordulóján a Duna-parti városban találkozik a négy ország miniszterelnöke: Gyurcsány Ferenc magyar, Mirek Topolánek cseh, Jaroslaw Kaczynski lengyel és Robert Fico szlovák kormányfő. A találkozó elején tüntetés volt Visegrádon Gyurcsány Ferenc ellen.


Dátum: 2006-10-10 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:25.733529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Visegrádon, a V4 miniszterelnöki csúcson is tüntettek a miniszterelnök ellen. Miközben Gyurcsány Ferenc a királyi palota Herkules-kútjánál fogadta az érkező kormányfőket, az esemény színhelyétől nem messze egy kisebb csoport Gyurcsány-ellenes tüntetést szervezett. Az út szélén transzparenseket függesztettek ki. A néhány fős csoport az MTI helyszíni tudósítójának elmondta, hogy magánemberként érkeztek, nem tartoznak semmilyen szervezethez.

Az összejövetel korábbi programjában még szerepelt, hogy a négyes találkozó mellett Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök kétoldalú tárgyalást is folytat, amelyen a szlovákiai magyarellenes incidensek ügye is téma lesz. Göncz Kinga magyar külügyminiszter azonban a helyszínen az elmondta: a V4 csúcs kapcsán egyetlen kétoldalú találkozót sem tartanak.

Gyurcsány Ferenc szerint több időre van szükség, mielőtt szlovák-magyar kétoldalú találkozóra kerülne sor, Robert Fico viszont hangsúlyozta, hogy Szlovákia bármikor tárgyalna a magyar féllel. A két miniszterelnök újságírói kérdésre reagálva nyilatkozott erről a V4-ek visegrádi találkozóját követő sajtóértekezleten. Gyurcsány Ferenc szerint a szlovák miniszterelnök és ő gyökeresen eltérően látják a szlovákiai magyarellenes incidenseket. A magyar kormányfő szerint csak akkor van értelme egyeztetni, ha sikeres lehet a találkozó, ehhez azonban még több időre és munkára van szükség.

Először a sajtóértekezleten hallotta a találkozó elhalasztásának indokait - reagált Gyurcsány Ferenc szavaira Robert Fico. A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta: kormánya felkészült a tárgyalásokra.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek