Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mikola: nem lehet olyan adatokat közölni a beteg állapotáról, amelyekbe illetéktelenek betekinthetnek

Nem lehet olyan adatokat közölni a betegről, a beteg állapotáról, amelyekbe illetéktelenek betekinthetnek - jelentette ki Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa kedden az MTI-nek.


Dátum: 2006-10-10 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:28.050263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki politikus Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hétfői állásfoglalására reagált, miszerint jogellenes a háziorvosok tételes betegforgalmi jelentése, mert azt nem törvény, hanem kormányrendelet szabályozza.

Mikola István helyeselte az ombudsman döntését, és reményét fejezte ki, hogy a kormány visszavonja rendeletét.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint a kellő jogalap hiányán túl problémát jelent még az is, hogy az orvosok által szolgáltatott információk adatkezelési szempontból "törékenyek", hiszen az "adatok útját" semmiféle külön védelemben nem részesítik.

Állásfoglalásában kifogásolta továbbá, hogy a postai úton, floppyn eljuttatott adatokat sem védik külön, illetve a számítógépes programmal kapcsolatban is adatvédelmi aggályok merültek fel.

Az ombudsman felhívta az egészségügyi minisztert, hogy helyezze hatályon kívül a kormányrendeletet, továbbá felkérte a jogalkotókat arra, hogy törvényi szinten teremtsék meg a jogalapot a tételes betegforgalmi jelentés használatához, figyelembe véve a személyes adatok kezelésének feltételeit.

A szeptember 1-jétől hatályos kormányrendelet szabályozza, hogy valamennyi Magyarországon praktizáló háziorvosnak tételes betegforgalmi jelentést kell készítenie az általa ellátott páciensről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek