Méltóbb helyre költözhet az egri Kepes-központ?
Az egri Kepes-központ új, a jelenleginél méltóbb helyre költöztetését tervezi a gyűjteményt fenntartó egri Művészetek Háza Kht.
Dátum: 2002-11-21 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:13.136282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Melinda, a Művészetek Háza igazgatója csütörtökön elmondta: az 1991 óta működő, Kepes György világhírű fényművész nevével fémjelzett kiállítás jelenlegi szűkös helyéről a tervek szerint a város egyik, vallási célokra évtizedek óta nem használt zsinagógájában kap majd helyet.
Az elképzelések szerint az új intézményben a kiállítás mellett hologram és lézer stúdiót, számítógépes grafikai műhelyt, illetve oktatótermeket, műtermeket is kialakítanak majd. Ezzel Közép-Európában is egyedülálló fényművészeti központ jön majd létre Egerben.
Varga Melinda kitért arra is, miszerint a haláláig Amerikában alkotó, az elmúlt év decemberében elhunyt Kepes György egy évtizede ajándékozta Eger városának a közel 300 dokumentumból, fotografikából és fényplasztikából álló gyűjteményt. Kikötése az volt, hogy a kollekcióhoz kapcsolódóan alkotói bázist, illetve oktató központot alakítsanak ki.
Az úgynevezett Vitkovics házban elhelyezett kiállítás helyszűke miatt a mai napig sem tölti be ezt a funkciót, ezért az örökösök, a művész fia és lánya, illetve Kepes András, az ismert médiaszemélyiség, a hagyaték kezelője egy új intézmény kialakítását kérték.
Az igény jogosságát elfogadva a település közgyűlése ígéretet tett a kiállítás áthelyezésére, amely a tervek szerint legkésőbb 2005-ig megvalósul.
Hozzátette, hogy a Kossuth utcai zsinagóga felújításához és átalakításához szükséges pénz egyelőre nem áll rendelkezésre.
MTI - fidesz.hu