Észak-Korea atomrakéta indításával fenyegetőzik
Észak-Korea úgy dönthet, hogy elindít egy atomtöltettel felszerelt rakétát, ha az Egyesült Államok nem tesz neki engedményeket - figyelmeztetett kedden egy észak-koreai tisztségviselő, miközben a nemzetközi közösségből Phenjannal szembeni szankciókra utaló újabb jelzések érkeztek, egy nappal az Észak-Korea által bejelentett sikeres kísérleti atomrobbantás után.
Dátum: 2006-10-10 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:30.963625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Yonhap dél-koreai hírügynökség által név nélkül idézett észak-koreai tisztségviselő kijelentette: "reméljük, hogy rendeződik a helyzet még azelőtt, hogy elindítanánk egy nukleáris töltetű rakétát. Minden az Egyesült Államok reakciójától függ. (...) Észak-Korea kész további nukleáris rakétakísérletek végrehajtására a helyzet alakulásának függvényében, de kész bármikor feladni is nukleáris programját és visszatérni a pekingi hatoldalú tárgyalásokhoz, ha Washington is megfelelő lépéseket tesz. A hétfőn végrehajtott kísérleti atomrobbantás Phenjan azon szándékát fejezi ki, hogy tárgyalóasztalnál akar szembenézni az Egyesült Államokkal. Országunk biztonságát akarjuk, beleértve rendszerünk szavatolását" - tette hozzá.
A tisztségviselő feltehetően arra a régóta hangoztatott észak-koreai követelésre gondolt, hogy az Egyesült Államok oldja fel az ellene pénzhamisítás és pénzmosás vádja alapján hozott pénzügyi szankciókat. Észak-Korea ugyanis erre hivatkozva tavaly november óta bojkottálta a pekingi tárgyalásokat, amelyeken Dél-Korea, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Japán arra próbálta rávenni Phenjant: politikai és gazdasági ösztönzőkért cserébe mondjon le nukleáris ambícióiról.
A phenjani illetékes elutasította az ENSZ Biztonsági Tanácsának a szankciók irányába tett lépéseit. "Már nincs több vesztenivalónk. A szankciók soha nem jelenthetnek megoldást" - mondta.
Az Egyesült Államok kedden újból elutasította a közvetlen tárgyalásokat Phenjannal és jelezte, hogy "nem hagyja megfélemlíteni magát" az atomtöltetű rakéta esetleges útnak indítására vonatkozó phenjani fenyegetés által. John Bolton, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője szerint Észak-Koreának jellemző tárgyalási módszere a fenyegetés és a megfélemlítés, amely azonban "a múltban sem jött be és most sem fog".
A Fehér Ház szerint "megvan a távoli lehetősége" annak, hogy a világ soha nem fogja pontosan megtudni, Észak-Korea valóban sikeres atomkísérletet hajtott-e végre, miként azt állítja. Tony Snow szóvivő keddi sajtóértekezletén elképzelhetőnek nevezte, hogy "az, ami történt, valójában kevesebb annál, mint aminek látszik". A szóvivő egy esetleges régi, elfekvő szerkezet működésbe hozására célzott.
Semmilyen jel, tevékenység nem utal arra Észak-Koreában, hogy Phenjan újabb kísérleti atomrobbantásra készülne az állítólagos hétfői után, amelyet a világ egyhangúlag elítélt - közölte a dél-koreai védelmi miniszter. Jun Kvang Ung védelmi miniszter szerint Észak-Koreának még legfeljebb 50 kilogrammnyi plutóniuma van, amelynek felhasználásával további kísérleteket lehet végrehajtani.
Kína nem zárja ki ENSZ biztonsági tanácsi szankciók lehetőségét Észak-Koreával szemben, de elképzelhetetlennek tartja egy katonai fellépést - jelentette ki a kínai külügyi szóvivő kedden Pekingben. Kína azon a véleményen van, hogy a Biztonsági Tanácsnak lépéseket kell tennie Észak-Koreával szemben, de arról még nem foglalt állást, hogy pontosan milyen lépésekre van szükség - mondta Liu Csien-csao (Liu Jianchao) szóvivő. Egy dél-koreai illetékes előzőleg úgy nyilatkozott, hogy Kína nem ellenzi már az ENSZ-charta 7. fejezetén alapuló ENSZ-szankciókat Phenjan ellen. Az alapokmány e fejezete alapján a BT zöld fényt adhat a legkülönbözőbb intézkedéseknek agressziós cselekmények, a világbéke veszélyeztetése esetén a diplomáciai kapcsolatok megszakításától, a gazdasági és katonai szankciókon át, egészen a konkrét katonai beavatkozásig.
A japán miniszterelnök jelezte, hogy országa büntetőintézkedéseket léptethet életbe Észak-Koreával szemben akár anélkül is, hogy bebizonyosodnék: Phenjan valóban kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Abe Sindzo leszögezte, hogy Tokiónak nem az észak-koreai rendszer megváltoztatása a célja, hanem csak az, hogy rávegye politikájának megváltoztatására. Omi Kodzsi pénzügyminiszter Észak-Korea elleni pénzügyi megszorításokat helyezett kilátásba, míg Fujusiba Tecudzo közlekedési miniszter szerint fontolóra veszik a japán területi vizek lezárását az észak-koreai hajók elől. Sindzo kormányfő hangsúlyozta: az észak-koreai bejelentés a kísérleti atomrobbantásról nem módosítja Japán békepolitikáját, a szigetország továbbra is a II. világháború után született alkotmányában foglaltakat tartja mérvadónak a konfliktus rendezésében.
Dél-Korea nem támogatna egy olyan biztonsági tanácsi határozatot az ENSZ-ben, amely a katonai erő alkalmazásával fenyegetné Észak-Koreát az általa valószínűleg végrehajtott kísérleti atomrobbantás miatt - közölte Han Mjong Szuk kormányfő. Ri Dzsong Szok országegyesítési miniszter mindazonáltal tudatta: Dél-Korea szűkítheti vagy akár teljesen leállíthatja minden kereskedelmi kapcsolatát és gazdasági együttműködését Észak-Koreával, ha szövetségesei ilyen kéréssel fordulnak hozzá. A miniszter szerint a kommunista vezetésű Észak-Koreával kapcsolatos politikai irányvonal átalakításakor figyelembe kell venni a nemzetközi közösség válaszlépéseit is.
A Phenjan által bejelentett kísérleti atomrobbantást kifejezetten elítélték a visegrádi országok kormányfői Visegrádon tartott találkozójukon. A négyek - Gyurcsány Ferenc magyar, Mirek Topolánek cseh, Jaroslaw Kaczynski lengyel és Robert fico szlovák kormányfő - felszólították az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy hozzon szigorú intézkedéseket az ENSZ alapokmányának VII. hetedik fejezete alapján.
MTI - fidesz.hu