Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz és a KDNP bojkottálja a Nap-keltét

Semjén Zsolt a Kossuth téren bejelentette: nem kívánnak asszisztálni ahhoz a lakáj magatartáshoz, amelyet ez a műsor képvisel, amikor minden erőfeszítésével a hazugságot próbálja leplezni.


Dátum: 2006-10-10 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:32.002129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Semjén Zsolt beszéde a Kossuth téren

A béke az igazságosság gyümölcse, és azért vagyunk a téren, mert igazságot akarunk, mert hazánkat elborítja az igazságtalanság és mert demokraták vagyunk - mondta a KDNP elnöke hozzáfűzve, hogy a béke csak az igazságon keresztül teremthető meg. Emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc is békéről beszél, de a miniszterelnök szerint ez egyenlő azzal, hogy "mi fogjuk be a szánkat, és törődjünk bele az igazságtalanságba". De mi tudjuk, hogy nincs demokrácia démosz nélkül, és nem demokrácia az, amiből kirekesztik a népet - jegyezte meg válaszul Semjén.

A szocialisták legnagyobb blöffje

A szocialisták legnagyobb blöffje, hogy szocialistának nevezik magukat - mondta a KDNP frakcióvezetője. Megjegyezte, "az a tény, hogy egy szocialista miniszterelnök előbb egy multimilliárdos bankár, majd egy multimilliomos seftelő, ez olyan abszurd, mintha a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke Cicciolina lenne". Az álszocialisták ellenzékben a szociális demagógiára, kormányzatban a legkeményebb vadkapitalizmusra képesek - utalt a kormányzat intézkedéseire, és hozzátette: "mi azt mondjuk, hogy a munka elsődleges a tőkével szemben, a magukat szocialistáknak mondók azonban páros lábbal tiporják a munkajogokat."

Ezek az álszocialisták - miután tönkretették az országot - minden terhet a munkások és az egyszerű emberek vállára akarnak rakni, miközben a multinacionális cégek szentek és sérthetetlenek - sérelmezte a politikus. "Egy magyar vállalkozó ma Magyarországon olyan hátrányban van a multikkal szemben, hogy eleve versenyképtelen. Európában minden állam a sajátjait támogatja, de nálunk a magyar vállalkozó nem is álmodhat olyan kedvezményekről, mint amit a multik és a befektetők kapnak. Én nem akarom, hogy bárkinek hátránya legyen Magyarországon azért, mert nem magyar, de az tűrhetetlen, hogy mi hátrányban legyünk, csak mert magyarok vagyunk" - szögezte le Semjén Zsolt, és kijelentette azt is: "világossá kell tennünk, hogy a mindenkori kormány az egyetemes magyar nemzetnek felelős, nem pedig a multiknak vagy a bankoknak".

Meg kell védeni a közös nemzeti vagyonunkat

A politikus szerint a jelenlegi hatalom birtokosai azért kapaszkodnak még mindig a bársonyszékükbe, mert van még olyan érték ebben az országban, amiből ki lehet fosztani a nemzetet. Ilyen a vasút, a kórházaink, az erdők, és ilyen a magyar föld is - sorolta, és leszögezte, hogy minden alkotmányos eszközt igénybe fognak venni, hogy a még megmaradt nemzeti és állami tulajdont megvédjék. Mint azt hangsúlyozta, ez a vagyon erkölcsi értelemben sem tehermentes, ugyanis évtizedeken át emberek milliói fizették a nyugdíj- és egészségügyi járulékot, miután a munkabérük nagy részét a szocialista állam elvette tőlük, mondván, hogy ezért lesz ingyenes egészségügy és méltó nyugdíj. Ezért ez a megmaradt vagyon emberöltők munkájának gyümölcse, az özvegyek és árvák fillérei, amit nem engedhetünk ellopni - szögezte le, és hozzáfűzte: "a természetjog szerint az állami vagyon azoké az embereké, akik egy életen át összegyűjtötték azt, és ez a jog erősebb jog, mint a hitelezőké."

Bojkottra fel

A hazugság mindig igazságtalan, mert az igazság elleplezése a célja - mondta Semjén Zsolt. Utalt rá, Gyurcsány Ferenc arról akarja meggyőzni az országot, hogy a hazugság igazság, a szélhámosság bátorság, az árulás felelős hazafiság, valamint arról, hogy az ország csődbevitele és az emberek kifosztása haladó kormányzás. Gyurcsány Ferenc hazudott a népnek, köztársasági elnöknek, a parlamentnek, saját pártjának, és lassan talán már saját magának is hazudik - jegyezte meg a politkus, hozzátéve, hogy mindezzel megszegte miniszterelnöki esküjét, ezért persona non grata, akivel a Fidesz és a KDNP frakciók nem hajlandók együttműködni, csak a két frakcióvezető - idézte fel tegnapi döntésüket a KDNP elnöke.

Emlékeztetett a hazugság atyjának, Tallerandnak egy mondására, aki szerint a beszéd arra való, hogy elleplezze a gondolatokat. A szocialisták mellett van még egy bűnös társulat, a média egy része, a lakájmédia, amely Tallerandhoz méltó módon viselkedik, és azon dolgozik, hogy elleplezze a hazugságot - mutatott rá Semjén. "Ehhez mi nem akarunk asszisztálni, ezért mostantól nem veszünk részt a Rudi Zoltán-féle, közszolgálatinak nevezett Nap-keltében" - jelentette be a politikus.

A kormány háromszorosan is illegitim

Ez a kormány háromszorosan illegitim: először is azért, mert megszegte a társadalmi szerződést, amikor szöges ellentétét tette annak, mint amit ígért. Másodszor illegitim a kormány azért is, mert politikusai sodorták válságba az országot, és most ők kérik az embereket, hogy vezessék ki az országot a bajból. A KDNP frakcióvezetője három felelőst nevezett meg: Gyurcsány Ferencet, Kóka Jánost és Veres Jánost, akik milliárdosként akarják a válságot megoldani, miközben a nemzet elszegényedik. Harmadrészt azért illegitim ez a kormány, folytatta Semjén, mert a két kormányzópárt képviselői maguk is bűnrészesek, hiszen végighallgatták az őszödi beszédet, és nem szóltak, csak hazudtak. "Ennek az MSZP-nek és ennek az SZDSZ-nek nincs legitimációja arra, hogy felmentést adjon Gyurcsánynak, mert ezzel a hazugsággal nyerték meg a választást" - hívta fel a figyelmet.

A mi békénk az igazság győzelme - tért vissza beszéde kezdő gondolatához Semjén Zsolt, és egy Platón-idézettel zárta mondandóját: "ha a bölcs és becsületes polgárok lemondanak arról, hogy saját maguk irányítsák a polisz, a város, az ország életét, akkor az lesz a büntetésük, hogy ostobák és gazemberek fognak uralkodni rajtuk."

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1524, 'source_type': 'media', 'source_id': 546, 'target_type': 'article', 'target_id': 57225, 'relation_type': 'describes'}