Nem támogatta a Fidesz Bársony András nagyköveti jelölését
Nem támogatták Bársony András kijevi nagyköveti kinevezését a Fidesz képviselői a parlament külügyi és Európa-ügyi bizottságának keddi, zárt ülésén, amelynek napirendjén több nagykövetjelölt meghallgatása szerepelt.
Dátum: 2006-10-10 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:32.333418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyi és határon túli magyarok bizottsága Bársony Andrást (Kijev), Szabó Istvánt (Ankara) és Lovró Csaba (Nicosia) hallgatta meg - mondta el Németh Zsolt. A bizottság elnöke rámutatott, hogy bár a testület többsége mind a három jelöltnek bizalmat szavazott, a Fidesz nem támogatta Bársony Andrást.
Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy a Fidesz nem támogatja azt a gyakorlatot, hogy a magyar politikából kiszoruló képviselők kapjanak nagyköveti megbízatást.
Bársony András, a kijevi poszt várományosa 2002-2006 között a külügyminisztérium politikai államtitkára volt.
Az európai ügyek bizottsága a fenti három jelöltön túl meghallgatta Czakó Borbálát (London) is. A Londonba készülő Czakó Borbála az üzleti szektorból érkezett, az Ernst and Young magyarországi vezetőjeként.
Szabó István korábban is Törökországban dolgozott, az ankarai magyar nagykövetség tanácsosaként.
Hozzá hasonlóan karrierdiplomata a Nicosiába készülő Lovró Csaba is, aki korábban a helsinki magyar nagykövetség titkára volt.
Az év végéig mintegy tíz nagyköveti poszton lesz váltás, valamennyi hazatérő misszióvezető kitölti az általában szokásos négyéves szolgálati időt.
A hazatérő nagykövetek az év végéig állomáshelyükön maradhatnak, tekintettel az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulós rendezvényeire, amelyekre minden országban sor kerül - közölte Polgár Viktor szeptember elején.
MTI - fidesz.hu