Észak-Korea hadüzenetnek tekinti a szankciókat
Észak-Korea hadüzenetnek tekinti az ellene hozandó széles körű szankciókat - figyelmeztetett szerdán egy meg nem nevezett észak-koreai illetékes.
Dátum: 2006-10-11 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:34.997542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Minél nagyobb lesz a ránk nehezedő nyomás, annál magasabb lesz a válaszunk szintje" - közölte a tisztségviselő, aki szerint a hétfői észak-koreai nukleáris kísérlet végrehajtása "összhangban volt a nemzetközi joggal", éppen ezért indokolatlanok lennének az országa elleni szankciók. Hozzátette továbbá, hogy egy újabb nukleáris kísérlet "politikai és diplomáciai döntés lesz", és ezeknek a kísérleteknek célja, hogy növeljék az észak-koreai "elrettentő erőt", hogy Észak-Korea képes legyen megvédeni szuverenitását az Egyesült Államok "ellenséges lépéseitől."
Phenjan képviselője ugyanakkor megismételte, hogy Észak-Korea kész bármikor lemondani nukleáris arzenáljáról, amint az Egyesült Államok lemond az ellenségeskedésről. Ellenkező esetben a feszültség és a konfrontáció fennmarad - figyelmeztetett.
Az észak-koreai illetékes, akit a Yonhap dél-koreai hírügynökség idézett pekingi keltezéssel, feltehetően ugyanaz, aki kedden bejelentette: Phenjan kilátásba helyezte nukleáris robbanófejjel felszerelt rakéták kilövését.
MTI - fidesz.hu