Sigismundus: több tíz milliónyi kifizetetlen számla?
A Luxemburgban a hét végén záruló Zsigmond király és kora tárlattal kapcsolatos financiális és szervezési problémák miatt fejti ki aggályait Michel Polfer, a Luxemburgi Nemzeti Művészettörténeti Múzeum igazgatója abban az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak címzett levélben, mely tegnap lapunk birtokába került.
Dátum: 2006-10-11 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:37.446392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A direktort aggasztják a hazaszállítás máig tisztázatlan paraméterei és finanszírozása, ugyanis - állítása szerint a magyar fél hibájából - idő előtt kiürült a közös kassza. A nagy szakmai és közönségsikert elért tárlat a nagyhercegség fővárosában négy nap múlva bezár, a kölcsönzött tárgyakat a világ számos helyére kell biztonságban visszajuttatni, emiatt is sürgető lenne a kérdés megoldása, ám a kiállítást szervező programirodától úgy tudjuk, ők már csak gyakorlati kérdésekben nyilatkozatképesek, anyagiakban nem. A kultuszminisztérium illetékesei elérhetetlennek bizonyultak; sajtóosztályuk megkeresésünkre annyit közölt: jelenleg is vizsgálat folyik a Sigismundus-büdzsé több tíz milliós hiánya kapcsán.
MNO - fidesz.hu