Elnézést kért a helyi MSZP Tatabánya fideszes polgármesterétől
A helyi szocialisták kampánykiadványában valótlanul állították, hogy a polgármester országgyűlési képviselőként nem szavazta meg az erőszakos véleménynyilvánítást elítélő ötpárti kezdeményezést - tájékoztatta szerdán az MTI-t a párt városi elnöke.
Dátum: 2006-10-11 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:42.456532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kiadványunkban helytelenül jelent meg az állítás, miszerint Ön a hivatkozott szavazáson nem vett részt. A lap következő számában helyreigazítást teszünk közzé, valamint a cikk szerzőjét leváltottuk a szerkesztőbizottságból" - mondta Lukács Zoltán. A szocialista politikus kijelentette: a párt városi elnöksége az ügyet lezártnak tekinti, mivel az ilyen politikai pótcselekvéseket zsákutcának tartják és a továbbiakban a város fejlesztésével kívánnak foglalkozni.
Bencsik János kedden a közgyűlési együttműködés küszöbfeltételének nevezte, hogy az MSZP városi vezetői választási kampányuk hazug állításaiért kérjenek bocsánatot Tatabánya lakosságától.
MTI - fidesz.hu