Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sajtószabadságot és demokráciát ígért Putyin

Az Anna Politkovszkaja orosz újságírónő ellen elkövetett merénylet kapcsán sajtószabadságot ígért német televíziós nyilatkozatában Vlagyimir Putyin orosz államfő.


Dátum: 2006-10-11 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:42.786593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz elnök Angela Merkellel folytatott tárgyalásai után a német kancellár asszonnyal közösen adott interjút kedden késő este az ARD közszolgálati televíziónak. Az interjúban - akárcsak a megbeszélések során - Putyin ismételten ígéretet tett a gyilkosság kivizsgálására és a tettesek felelősségre vonására. Hangoztatta, hogy az orosz kormány - mint fogalmazott - mindent megtesz a sajtó- és véleményszabadság biztosítása érdekében.

A televíziós nyilatkozatban az orosz államfő azt állította, hogy az országban új társadalom van kialakulóban. Oroszország - mint az elnök fogalmazott - egyre inkább eltávolodik a totalitarizmustól, s a demokrácia irányába halad. Ennek keretében szilárd többpártrendszer van kiépülőben, s intézkedések történnek a szabad sajtó biztosítására - állította Putyin, hozzátéve, hogy ez magában foglalja a külföldi médiavállalkozások részvételének engedélyezését is. A Politkovszkaja-ügy kapcsán többször is megismételte, hogy a gyilkosság ártott Oroszországnak. A hatóságok mindent megtesznek a tettesek kézre kerítése és bírósági felelősségre vonása érdekében - fogalmazott az orosz elnök.

A német kancellár megerősítette, hogy kormánya szoros figyelemmel követi az Oroszországban zajló eseményeket. Angela Merkel ennek kapcsán elsősorban a Politkovszkaja-ügy kivizsgálásának fejleményeire utalt. A kancellár asszony - aki a szerdai német sajtótól számos dicséretet kapott a Putyinnal folytatott tárgyalásokon tanúsított "bátor szókimondásáért" - hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az orosz-német kapcsolatok erősítését rendkívül fontosnak tekinti. Putyin és Merkel egyaránt megerősítette, hogy közös erőfeszítéseket tesznek a stratégiai partneri viszony megszilárdítása érdekében, különös tekintettel a gazdasági - és ezen belül is elsősorban az energiaellátás területén megvalósuló - együttműködésre.

A két ország vezetője az előző nap Drezdában folytatott tárgyalásokat követően több kétoldalú - gazdasági, tudományos, kulturális és egészségügyi - megállapodást írt alá. Németországi látogatásának második napján, szerdán Vlagyimir Putyin Bajorországba utazott. Az orosz államfő találkozik ugyan Edmund Stoiber bajor kormányfővel, de a vizit középpontjában a bajor üzleti élet vezető képviselőivel tervezett találkozók állnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek