Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogsértések a szegedi önkormányzatnál

A szegedi önkormányzatnál a lakosság érdekeinek védelmében lefolytatott ötszáz vizsgálat kétharmadánál hivatali jogsértést állapítottak meg a szakértők - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a helyi önkormányzat köztisztviselőjeként dolgozó lakossági érdekvédelmi megbízott a csongrádi megyeszékhelyen.


Dátum: 2006-10-11 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:43.094931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mintegy háromszáz jogsértő ügy jelentős részében a vezető tisztségviselők felelőssége is megállapítható - mondta vizsgálatairól szólva a lakossági érdekvédelmi megbízott. Csapó Balázs hozzátette: több tucat olyan eset van, ahol az alpolgármesterek és a jegyző szándékos, tudatos jogsértésének gyanúja is felmerül.

Elmondta, ezek közül néhány eset leírását a közgyűlés csütörtöki alakuló ülése előtt minden önkormányzati képviselőhöz eljuttatja.

Konkrét példaként Csapó Balázs a Szegedi Testamentum Kft. ügyét említette, amelyben feljelentése alapján a rendőrség gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt folytat vizsgálatot. Az önkormányzati tulajdonú cégnél fellelt szabálytalanságokra már korábban felhívta a városvezetés figyelmét, ám a polgármester és az alpolgármesterek annak ellenére nem tettek feljelentést, hogy az érdekvédelmi megbízott álláspontja szerint ez hivatalos személyként kötelességük lett volna.

Csapó Balázs a helyhatósági választásokon a Szegedért Egyesület listavezetőjeként önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. Mint mondta, a lakossági érdekvédelmi megbízott munkája, amit ő köztisztviselőként lát el, ezzel nem férhet össze. Hozzátette: ha a városvezetés biztosítja számára az érdemi munkavégzéshez szükséges feltételeket, akkor ő az érdekvédelmi megbízotti tevékenységet szeretné folytatni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek