Újabb japán szankciók Észak-Korea ellen
A japán kormány úgy döntött szerdán, hogy újabb szankciókat léptet életbe Észak-Korea ellen, amely a hét elején kísérleti atomrobbantást hajtott végre.
Dátum: 2006-10-11 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:43.410325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Japán médiajelentések szerint a döntést még jóvá kell hagynia a nap folyamán összeülő nemzetbiztonsági tanácsnak. Mint kormányzati tisztségviselők elmondták, az újabb büntetőintézkedések keretében a japán kormány megtilthatja minden észak-koreai hajó kikötését a japán kikötőkben, és betilthat minden kereskedelmet a két ország között. A távol-keleti nagyhatalom előzőleg már az Egyesült Államokkal együtt szorgalmazta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szigorú büntetőintézkedésekkel gyakoroljon nyomást a phenjani kommunista vezetésre annak érdekében, hogy az feladja nukleáris programját. "A japán szankciók önmagukban nagyon kicsi hatással lesznek. De Japán nem maradhat tétlen, mivel a legnagyobb fenyegetéssel áll szemben, s a szankciók politikai jelentéssel bírnak" - kommentálta a döntést Kimura Micsuhiko, az egyik tokiói egyetem közgazdász professzora.
Tokió már korábban számos gazdasági megtorló lépést tett, miután Phenjan július 5-én rakétakísérletet hajtott végre. Akkor hat hónapra megtiltották egy észak-koreai átkelőhajó kikötését, és felfüggesztették a diplomáciai célú látogatásokat. Ezenfelül a kormány ellenőrzése alá vontak minden Észa-Koreába vagy onnan Japánba irányuló pénzátutalást, lényegében megakadályozva ezzel a szigetországban élő jelentős észak-koreai közösség átutalásait.
MTI - fidesz.hu