Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Letartóztatták a volt cseh kormányfő kabinetfőnökét

Korrupció gyanújával a cseh rendőrség kedden este letartóztatta Zdenek Dolezelt, Stanislav Gross volt szociáldemokrata miniszterelnök egykori kabinetfőnökét.


Dátum: 2006-10-11 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:44.386946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dolezelt és két társát, akiket szintén letartóztattak, azzal gyanúsítják, hogy egy európai uniós projekt megvalósítása kapcsán szándékosan csaltak és ezzel mintegy 30 millió koronás személyes nyereséghez jutottak. A három személy - Dolezelon kívül egy szociáldemokrata polgármester és egy mezőgazdasági minisztériumi hivatalnokot érint az ügy - pályázat alapján nagyobb összegű pénzt kapott az uniótól és az állami költségvetésből a Budisovi kastély felújítására. Szakértői vélemények szerint azonban a felújítás a valóságban jóval kevesebbe került, mint amennyi pénzzel az érintettek hivatalosan elszámoltak. A különbözet így az pályázók magánzsebébe került.

A cseh jobboldali politikusok és média szerint az ügy újabb bizonyítéka a szociáldemokrata kormányok alatti virágzó korrupciónak. Jirí Paroubek volt kormányfő, akinek Dolezel egy ideig szintén kabinetfőnöke volt, szerdán a szociáldemokrata párt nevében azonnal elítélte a korrupciós ügyet, elhatárolódott az elkövetőktől. Emlékeztetett arra, hogy Dolezelt egy tavalyi affér után azonnal menesztették és a pártból is kizárták. Az említett tavalyi botrány az Unipetrol cseh vegyipari holding magánosításával van összefüggésben. A Nova kereskedelmi televízió által nyilvánosságra hozott felvételen Dolezel egy lengyel lobbistával tárgyalt, s úgy tűnik, pénzt kért azért, hogy bizonyos körök elősegítenék, hogy az Unipetrol a lengyel PKN Orlen kezébe kerüljön. A cseh hatóságok szerint az Unipetrol eladása a PKN Orlennek rendben volt, Lengyelországban azonban az ügyészség és egy parlamenti bizottság vizsgálja privatizációt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek