Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MOK: megrendült a kamara bizalma a szaktárca vezetésében

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) bizalma megrendült a szaktárca vezetésében, ezért új tárgyalófél kijelölését kéri a kormánytól - mondta Éger István, a szervezet elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-10-11 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:46.317497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A MOK bizalma megrendült a szaktárca vezetésében, ezért a gyógyszerészek kéréséhez csatlakozva úgy látjuk, hogy az egészségügy jövője érdekében a kormány részéről új tárgyalófél kijelölésére van szükség" - közölte Éger István a kamara szerdán elfogadott határozatait ismertetve. Elmondta: azért rendült meg a bizalmuk a szaktárcában, mert az elmúlt hónapok egészségpolitikai intézkedéseinek meghozatalakor nem vették figyelembe a betegellátás érdekeit. Mint mondta, hiába adtak hangot véleményüknek, hiába tettek különböző indítványokat, csak "nyilvános lejáratást és fenyegetéseket" kaptak. Beszélt arról is, hogy a MOK aktívan támogat minden, a társkamarák, munkavállalói érdekképviseletek, betegszervezetek által szervezett, a "tragikus helyzet megszüntetése", a kötelező kamarai tagság eltörlése ellen fellépő demonstrációt, így a patikusok délelőtt bejelentett tiltakozó akcióját is.

Éger István közölte, hogy visszautasítják az egészségügyi tárca "erődemonstrációját", azt, hogy a háziorvosokat az adatvédelmi biztos állásfoglalása ellenére, törvénysértő adatszolgáltatásra kényszerítik. Megismételte: tiltakoznak a kötelező kamarai tagság megszüntetésének, közfeladatainak elvonási terve ellen, ami minőségi, etikai, szervezési és szakmai zavarokhoz vezethet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek