Választási csalás - következmények nélkül
A rendőrség szerint is csalás történt Lentiben a tavaszi választások során, de a nyomozók nem találták meg a felelősöket. A Kereszténydemokratapárt elnökének több mint 800 leadott ajánlószelvényéről kiderült, hogy az azokon szereplő személyek mindegyike előzőleg az MSZP-nek adta kopogtatócéduláját.
Dátum: 2006-10-11 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:47.255620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság még a tavaszi országgyűlési választások előtt kezdett nyomozásba, miután a lenti választási bizottság ellenőrzésén két jelölt kopogtatócédulái is gyanússá váltak. A rutinellenőrzésen Bartók Tivadar, a kereszténydemokratapárti - ez a párt nem azonos a KDNP-vel - elnök és a Független Kisgazdapárt jelöltjeként induló Bollér Vilmos ajánlószelvényei akadtak fenn: kiderült, hogy néhány helyi MSZP-s prominens és a választási bizottság egyik tagjának cédulája is az általuk leadott csomagban volt.
Nem volt megállapítható
Az ügyben a választókerület választási bizottságának feljelentése alapján a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást a zalai rendőrség tájékoztatása szerint 2006. júliusában már meg is szüntették. Az Index kérdésére a döntést a megyei kapitányság sajtóirodáján azzal indokolták, hogy nem tudták megállapítani, ki és hogyan élt vissza a kopogtatócédulákon szereplő személyek adataival.
A helyi sajtóban kiszivárgott információk szerint azonban a rendőrség azt is megállapította, hogy a két párhuzamos ügyben választási csalás történt. Bartók összes, Bollér minden második ajánlója ugyanis eredetileg az MSZP embereinek adta a szelvényét. Az Index korábban beszámolt arról, hogy a rendőrség májusban szokatlanul nagyarányú vizsgálatot folytat a zalai városban, egyenként hallgatja ki a közel 1600 érintett választót.
A rendőrség azt állapította meg, hogy a hamis cédulák a szocialisták birtokába került ajánlószelvényeken szereplő adatok lemásolásával készültek.
A megszüntető határozat miatt panasz nem érkezett.
index.hu - fidesz.hu