Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a felújított esztergomi bíróságot

Lomnici Zoltán adta át szerdán az esztergomi városi bíróság felújított épületét, melyet állami költségvetésből, 625 millió forint ráfordításával korszerűsítettek, hasznos alapterületét közel negyven százalékkal megnövelték.


Dátum: 2006-10-11 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:47.912611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A 2006-os év különlegesnek számít, mert ebben az évben négy teljesen új és két felújított épületet adhatunk át a jogkereső közönségnek" - mondta el az MTI-nek Lomnici Zoltán.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke Magyar Bíróképző Akadémia új székháza mellett megemlítette a múlt héten átadott kunszentmiklósi bíróságot, valamint a debreceni és a győri ítélőtábla épületét, melyeket novemberben adnak át, illetve a battonyai bíróságot, melyet szintén még ebben az évben birtokba vehetnek a bírák.

Az esztergomi bíróságon jelenleg 54-en dolgoznak, az összes engedélyezett álláshelyet betöltötték. Tavaly a bíróságra 7.527 ügy érkezett, ebből csak 281 maradt befejezetlen az év végére, a felújítással járó kényelmetlenséget tehát nem befolyásolták a dolgozók teljesítményét - mondta a megyei bíróság sajtóreferense, Tóth József.

A közel két évig tartó munkálatokat nehezítette az épület műemlék jellege és a felújítás közben előkerült középkori pince régészeti feltárása.

A felújítás eredményeként az esztergomi bíróság hasznos alapterülete 535 négyzetméterrel bővült. A korszerűsítéssel külön szobákban helyezték el a bírákat és kulturált ügyfélfogadási körülményeket teremtettek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek