Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Debrecen: együttműködés a város érdekében

A győztes többség és az ellenzék együttműködésének fontosságát hangsúlyozta Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerdán az önkormányzati közgyűlés alakuló ülésén.


Dátum: 2006-10-11 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:48.917934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Debrecenben mind a 29 egyéni választókörzetben fideszes képviselő jutott mandátumhoz. Így a polgármesterrel együtt 50 tagú közgyűlésben 29 fideszes képviselő mellett 12 listán bejutott szocialista önkormányzati képviselő, két SZDSZ-es, két MDF-es, valamint a Független Fórum Egyesület, a Függetlenek Debrecenért és a Debreceni Városvédő Egyesület egy-egy képviselője dolgozik az elkövetkező négy esztendőben.

Kósa Lajos kijelentette: a győzelemben kell a legnagyobb higgadtság. "A kormány vitathatatlanul a szocialisták kezében van, az önkormányzatok többsége pedig vitathatatlanul az ellenzék kezében" - mondta Kósa Lajos. A polgármester szerint nehéz a lecke: az országos együttműködés ugyanis láthatólag nem megy, a felek beásták magukat patthelyzetbe. Debrecen viszont világító szerepet jelent ebben a kérdésben is és nem csak történelmi szerepe okán - annak, ami a városban történik, komoly aktuálpolitikai üzenete is van.

A fideszes politikus kifejtette: ha Debrecenben demokrácia van, akkor az ellenzék éppen olyan fontos, mint a többség. Szavai szerint Debrecenben nem vitatják el az ellenzéktől azt a morális alapállást, hogy ők is a város érdekében dolgoznak. Ugyanakkor figyelmeztetett rá, hogy a többség oldaláról sem vitatható, hogy Debrecen érdekében tesznek. A polgármester szerint lehet vitatkozni, de a morális alapállást elvitatni senkitől nem szabad. Kósa Lajos Debrecent egységesnek látja, s - mint fogalmazott - nem fogadja el, ha a várost valaki bal-, vagy jobboldali világra akarja osztani.

A polgármester kifejtette: Debrecen fejlődését kizárólag úgy tudják biztosítani, ha integrálják az Európai Unió közepes városainak fejlődési rendszerébe. Megítélése szerint a nagy infrastrukturális fejlesztések megvalósultak a városban. A jövőben a hangsúlyt a gazdaságfejlesztésre, a város és lakói jövedelmének gyarapítására kell fordítani.

Bazsa György, a debreceni közgyűlés szocialista korelnöke, a szocialista frakció vezetője a testület méltóságteljes működésének fontosságára hívta fel a figyelmet, és bejelentette: a frakció a bizalom jeleként mindhárom alpolgármester megválasztását egyhangúlag támogatja. A közgyűlés Kósa Lajos javaslatára alpolgármesternek újra megválasztotta Pajna Zoltánt, aki a gazdasági ügyekért felel, Halász D. Jánost, aki továbbra is az oktatásügyekért felelős, valamint Halász János országgyűlési képviselőt, aki a kulturális terület irányítását veszi át Turi Gábor, korábbi MDF-es alpolgármestertől. Kósa Lajos egyúttal köszönetet mondott Turi Gábor munkájáért, s bejelentette: a továbbiakban is komoly szerepet szánnak neki a város vezetésében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek