Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szegeden megegyeztek a bizottsági posztok elosztásáról

Megegyezett a várost vezető MSZP-SZDSZ koalíció és az ellenzék a bizottsági helyek elosztásáról a szegedi közgyűlésben - jelentette be Oláh János, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője szerdán, a csongrádi megyeszékhelyen.


Dátum: 2006-10-11 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:49.684845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közgyűlés nyolc bizottsága közül hármat jobboldali politikus vezet, háromban pedig alelnöki posztot kap az ellenzék - mondta sajtótájékoztatóján a politikus. Az egészségügyi és szociális, az ifjúsági és sport, valamint a városüzemeltetési, környezetvédelmi, víz- és csatorna bizottság elnöki posztját tölti be majd jobboldali önkormányzati képviselő - közölte a frakcióvezető. Azért, hogy az ellenzék őrködhessen a város pénzügyei és vagyona felett, a jobboldal a pénzügyi vagy a tulajdonosi bizottság elnöki posztját kérte volna, ám ehhez az MSZP-SZDSZ koalíció nem járult hozzá - mondta Oláh János, aki emlékeztetett arra, az előző ciklusban Pécsett és Debrecenben is ellenzéki vezetője volt a közgyűlés pénzügyi bizottságának. A politikus elmondta, alternatívaként felmerült, hogy a jobboldal nem vesz részt a bizottságok megalakításában, de ez nem szolgálta volna a város érdekeit, és a választók felé is rossz üzenet lett volna.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek