Az önkormányzat működését veszélyezteti
Megdöbbentő és szomorú hírrel szembesült Kaba és kistérsége, amikor bejelentették: bezár Közép-Európa legmodernebb cukorgyára.
Dátum: 2006-10-11 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:46:51.629915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint azt Szegi Emma, a sárréti kisváros frissen megválasztott polgármestere elmondta, a bezárás közel 400 főt érint: kétszáz állandó dolgozót, valamint a cukorgyárban fellelhető kis és középvállalkozókat. A környék összes települését sújtja a bezárás, a cukorgyárra "ráépülő" beszállítókat, termelőket, mintegy száz kilométeres körzetben. A legnagyobb veszteséget Kaba szenvedi el - ecsetelte a polgármester - hiszen a város egy milliárdos költségvetésének 20 százaléka a cukorgyárból származó adóbevétel. Veszélybe kerül az önkormányzat működése, az összes kötelező feladat ellátása, úgy az intézmények, mint a szociális szféra területén - taglalta. Az elbocsátott dolgozók pedig a segélyért folyamodók számát növelik - fűzte hozzá. Ezért aztán alapjaiban kell átgondolni, hogyan tovább. Elmondta még Szegi Emma, hogy a gyár 500 millió fölötti összeget fizetett ki azoknak, akik Kaba környékén a földterületeket művelték. Most viszont ettől a jövedelemtől esnek el, s kényszerülnek segélyért kilincselni. Vannak olyan családok, amelyekben mindkét fél cukorgyári dolgozó, s lakáshitelük törlesztését nem képesek ezután fizetni.
A polgármester szerint előkészületlenül, egyik napról a másikra jelentette be a cukorgyár a bezárást, amire nem tudtak felkészülni az önkormányzatok, s mostani helyzetük kilátástalan. Sorjázta a kérdéseket: mi lesz az emberekkel, mi lesz a 300 hektáron lévő gyárral, mi lesz az elköltözés után? Ami tudható: az Európai Uniótól 3 milliárd Ft érkezik munkahelyteremtésre.
A kormánytól a válság sürgős megoldását várja polgármestertársaival együtt: újrakezdési támogatást a családoknak, garanciát arra, hogy aki dolgozni akar, dolgozhasson, hiszen a településvezetők felelősséggel tartoznak az itt élők sorsáért - emelte ki.
Nyírő Gizella - fidesz.hu