Gyurcsány tönkreteheti az országot
A jobb- és a baloldal közös felelősségére hívta fel a figyelmet Kósa Lajos a Kossuth téren. Debrecen fideszes polgármestere kijelentette: a miniszterelnök kormányon maradása további ezermilliárdba kerül az országnak, ami teljesen a tönk szélére sodorhatja Magyarországot.
Dátum: 2006-10-11 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:47:55.479657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kósa Lajos beszéde elején kijelentette: a baloldalon egészen biztosan sok rendes ember van, mi is szeretnénk a baloldaliakkal nyugodt és békés országban élni.
Kósa Lajos, aki a debreceni önkormányzat alakuló üléséről érkezett a fővárosba elsőként az alföldi város tanácskozását vezető szocialista korelnök szavait idézte, mely szerint a politikusoknak méltóságra van szükségük, vagyis szembe kell tudni nézniük a hibáikkal, "mert választott emberek és muszáj megfelelniük az őket választók méltóságának".
Gyurcsány mindenkit szembeköpött
Kósa Lajos szerint "most olyan alkalom jött el az ország életében, amely a szerencsés országok életében nem következik be soha: az ország első számú embere egész egyszerűen kiírta magát a demokráciából, ugyanis nemes egyszerűséggel (...) szembe köpött mindnyájunkat, baloldaliakat, jobboldaliakat egyaránt."
"Ha van méltóságunk és ha van egyenes gerincünk, ami nem jobb és baloldal kérdése, (...) akkor a magyar választóknak - mindegy, hogy hová adták a szavazatukat tavasszal vagy ősszel - egyet kell mondani: Gyurcsány Ferencnek távoznia kell" - jelentette ki.
A debreceni polgármester beszédében egy hasonlattal élt, amikor arról beszélt, hogy egyetlen lagzin sem történhet meg, hogy a menyasszonyt valaki ócsárolni kezdi, "mert akkor mindegy, hogy melyik családból van az illető, egy emberként kell mindenkinek felállni, és azt mondani, kifelé, mert ezt nem tűrjük el."
Kósa szerint most "Gyurcsány Ferenc volt az a rokonságból, aki felállt és minősíthetetlen trágár szavakkal szembeköpte a magyarságot." "Ezért mindegy, hogy ki milyen pártot választott, egyet mondhatunk neki, Gyurcsány Ferenc távozzon" - fogalmazott.
A fideszes politikus megfogalmazása szerint Gyurcsány Ferenc "nem pusztán egy beteges hazudozó, hanem végtelenül cinikus is, aki rezzenéstelen arccal, krokodil könnyeket morzsolva látszólag megköveti a nemzetet, miközben tovább folytatja a hazugságait.
Értékelése szerint ez a helyzet, mivel "Gyurcsány Ferenc már nem fog megváltozni", és mert mind a jobboldalon, mind a baloldalon teljesen elveszítette minden hitelét, csak aképp orvosolható, ha a kormányfő lemond.
Kósa Lajos szerint a kormánytöbbség is menesztené már szíve szerint a miniszterelnököt, csak Gyurcsány Ferenc "világossá tette, hogy van annyi elszánt híve a baloldali frakciókban, amennyiben őt leváltják, akkor a baloldali kormány lehetősége is megborul".
Egy forintot sem ér, nem hogy 1000 milliárdot
Úgy véli, hogy a miniszterelnök "lebukása" óta sem kormányoz és szemmel láthatólag semmilyen épkézláb ötlete nincs azzal kapcsolatban, hogy abból "a mélységes válságból", amibe taszította az országot, merre van a kivezető út.
A legelkeserítőbb az az, hogy nem csak nem tudja, hanem esélye sincs megtalálni, mert már azt sem hiszik el neki, ha véletlenül igazat mond - tette hozzá.
Kósa Lajos szót ejtett arról is, hogy a költségvetésnek 300 milliárd forint pluszt jelentő első számú Gyurcsány-csomagot jövőre egy még drasztikusabb, ezer milliárd forintos megszigorítás követi, amit a családok - szerinte - már nem fognak "túlélni".
Megítélése szerint ebben a helyzetben újabb tiltakozó akciók bontakoznak majd ki az országban, amelyekben "mindenki ott lesz", aminek eredményeként távoznia kell majd Gyurcsány Ferencnek, ám "ez nekünk ezer milliárd pluszba fog kerülni".
"Magyarországnak nem ennyit, egy forintot sem ér Gyurcsány Ferenc, ezért kell azt mondani neki, hogy távozzon (...) mielőtt végképp csődbe viszi az országot" - mondta.
Rajtunk is múlik
A tiltakozókhoz címezve szavait arra hívta fel a figyelmet, hogy rajtuk is múlik, "megmarad-e az esélye, hogy az ország feltápászkodjon a földről, és kilábaljon ebből a válságból".
Kósa Lajos a magyar politikai osztály együttes felelősségét hangsúlyozva azt mondta, ha a közös cselekvés szükségességének felismerése nem születik meg, "akkor elveszett az ország egy jó időre".
Kósa szerint az első közös fellépés mindenképpen Gyurcsány Ferenc távozását kell, hogy szolgálja. "A második, hogy a parlamentbe választott képviselők és pártok üljenek össze Gyurcsány Ferenc nélkül és próbálják meg azt a konszenzust létrehozni, amivel újra tudjuk gombolni a köztársaság ruháját" - tette hozzá.
Megfogalmazása szerint nem új rendszerváltásra van szükség, hanem arra, hogy a politikai ellenfelek tudjanak meg egymással szót érteni, "hogy úgy tudjunk egymás szemébe nézni, bal és jobb oldalon, hogy közben feltételezzük, a másik nem gonosz ember."
"Ezért nem tudom elfogadni azt, ha valaki azt mondja ránk, hogy mi az alkotmányos rendet akarjuk megdöntetni, mert nem akarjuk megdönteni. Az alkotmányos rendbe a gyülekezési és szólás szabadság beletartozik, ezt nem lehet senkitől sem elvitatni, semelyik oldalon" - mondta Kósa Lajos.
fidesz.hu