Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Területfejlesztés: A civilek szót kérnek

A nyilvánosságot nélkülöző területfejlesztési jogalkotási gyakorlatot kifogásolva levelet küldtek az Országos Területfejlesztési Civil Egyeztető Fórum delegáltjai Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszternek - tájékoztatta a civil fórum szerdán az MTI-t.


Dátum: 2006-10-11 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:47:56.047032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A delegáltak szerint a miniszter asszony az MSZP hétvégi választmányi ülésén elhangzott beszéde alapot ad aggodalmuknak. Ezért a levélben kérik a törvényes eljárási rend betartását.

Kifogásolják, hogy az Országos Területfejlesztési Tanácsot a miniszter a civil fórum írásbeli kérése ellenére sem hívta össze az idén nyáron az önkormányzati törvény módosításának előkészítése alatt. Így a törvényjavaslat társadalmi egyeztetés nélkül kerülhetett az Országgyűlés elé - mutatnak rá közleményükben a civil fórum delegáltjai.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek