Gál Kinga a kisebbségek gondjainak megoldását kérte
Utolsó ülését tartotta meg Brüsszelben az Európai Parlament EU-Románia parlamenti vegyes bizottsága, hiszen Románia jövő év januárjában immár az Európai Unió tagjává válik.
Dátum: 2006-10-11 20:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:47:57.432125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint ezen a tanácskozáson Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselőnek, a vegyes bizottság első alelnökének kérésére a nemzeti kisebbségek helyzetének alakulása is napirendre került. Gál Kinga felszólalásában a kisebbségi közösségek, ezen belül a magyar közösség gondjainak és megoldási javaslataiknak figyelembe vételére kérte fel a román politikusokat.
"Általános megoldások nincsenek, más a problémája a néhány ezres és megint más a problémája a másfél milliós közösségnek, ezért különböző megoldásokra van szükség. Jelenleg a hatalom nem vesz tudomást, vagy ellenségesen közelít a magyarság körében fölvetett igényekre az egyetemtől az autonómiáig" - szögezte le.
A közlemény szerint a felszólalás a román parlament politikusainak heves reakcióját váltotta ki, "amelyből nem hiányzott a bukaresti parlament hangulatát idéző hozzászólás sem".
Gál Kinga módosító indítványának köszönhetően a vegyes bizottság utolsó határozatában szerepel a kisebbségi kérdéskör, hangsúlyozva a kisebbségi törvény mielőbbi elfogadását és az Európai Parlament korábbi határozatai alapján a kisebbségi jogok érvényesítésének fontosságát.
MTI - fidesz.hu