Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demokrácia, avagy a dolgozói képviselet semmibevétele

Mi, a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete tiltakozásunkat felezzük ki a MALÉV LDSZSZ (Légügyi Dolgozók Szabad Szakszervezete) vezetőjét ért munkahelyi támadás ellen írják közleményükben.


Dátum: 2006-10-11 21:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:47:58.901755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Európában és a demokráciában megengedhetetlen és elítélendő módon a MALÉV vezetése menesztette felügyelő bizottsági helyéből és állásából Csorba Attilát, a dolgozói érdekvédelmet ellátó LDSZSZ vezetőjét. Ezzel megfélemlítve az ott dolgozókat, hisz a vezetés e lépése után a munkavállalók sohasem tudhatják, mikor éri őket hasonló atrocitás.

Egy magát nagyvállalatnak tartó társaság vezetése ma megengedheti magának, hogy egy szakszervezeti vezetőt a Kollektív Szerződés figyelmen kívül hagyásával és a törvény átlépésével kitegyen a ZRT. Felügyelő Bizottságából akkor, amikor a KSZ. szerint a felügyelő bizottságba a munkavállalói oldal hivatalosan három főt, azaz a bizottság egyharmadát delegálja.

Az ilyenkor szokásos eljárás természetesen, hogy a ZRT. vezetése felkéri a szakszervezetet, hogy a delegált tag helyett rendkívüli közgyűlési jóváhagyással jelöljön ki más személyt. Azonban e közgyűlés heteket, akár több hónapot is igénybe vehet.

Ennek ellenére a vezérigazgató önhatalmúlag és azonnal megszüntette Csorba Attila felügyelő bizottsági tagságát. Ebben az eljárásban nem is annyira a Csorba Attilát ért személyes támadás az, amely egyesületünket és annak elnökségét felháborítja, hanem a támadáson keresztül felerősödő munkavállalói érdekvédelem háttérbe szorítása. Tiltakozunk e lépéssorozat ellen. Tiltakozunk a munkavállalói érdekvédelmet ellátó szervezetek és azok tagjait ért támadás és a demokrácia ezen lépésen keresztüli megcsúfolása ellen.

KÖZLEKEDÉSI DOLGOZÓK ORSZÁGOS EGYESÜLETE.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek