Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Debreceni őszi kulturális napok

A komoly és könnyűzene, a film, az ének, a tánc, a színház és a képzőművészet kedvelői is találhatnak maguknak kedvükre valót Debrecenben az őszi kulturális napok rendezvényei között, a fesztivál szerda este Rost Andrea Mozart-estjével kezdődött meg a Kölcsey Központban.


Dátum: 2006-10-11 21:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:47:59.496951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idén kilencéves eseménysorozat megnyitóján Rost Andrea Héja Domonkos közreműködésével a Figaro házassága és a Don Giovanni című darabból adott elő részleteket az operarajongók számára.

Az október 28-ig tartó őszi kulturális napok keretében olyan különlegességeket is láthat és hallhat az érdeklődő közönség, mint a moldvai csángó magyarok bemutatója. A csángó napon a moldvai csángók zenéjével, hangszereivel és kultúrájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, akiknek az idén a Bartók-emlékdíjjal jutalmazott Zurgó együttes részvételével csángó gyerekek adnak ízelítőt táncaikból és énekeikből.

A fesztivál zenei sokszínűségét mutatja, hogy a fellépők között épp úgy ott lesz Koncz Zsuzsa, mint a világhírű, közel ötvenéves Bartók Vonósnégyes.

A debreceni őszi kulturális napok hagyományainak megfelelően egy éjszakán - október 19-én - a filmművészeté lesz a főszerep az Apolló moziban: a Frankofon filméjszakán egymás után öt francia film - a Harminchat, a Jules és Jim, A kullancs, a Tétova tangó, valamint az 5x2 tekinthető meg.

A táncművészetet az Argentin Tangó Táncszínház képviseli a Tangó Expressz című darabbal.

Mint ahogy egyetlen összművészeti fesztivál, így a debreceni sem képzelhető el színházi előadás nélkül: ezúttal a Madách Színház érkezik vendégségbe Debrecenbe, Arthur Miller: Édes fiaim című drámájával, amelyben többek között Huszti Péter, Piros Ildikó és Crespo Rodrigo lép a közönség elé.

Az őszi fesztivál keretében rendezik meg Bényi Árpád debreceni festőművész életmű-kiállítását is, amely október 23. és december 3. között tekinthető meg a debreceni Kölcsey Központban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek