Az amerikai csapatok 2010-ig Irakban?
Az amerikai erők 2010-ig Irakban maradhatnak, a Pentagon legalábbis azzal számol, hogy a következő négy évben fenntartják a jelenlegi csapatlétszámot - erről Peter Schoomaker, az amerikai szárazföldi erők vezérkari főnöke beszélt újságírók előtt szerdán.
Dátum: 2006-10-11 21:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:47:59.783212, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A washingtoni védelmi minisztérium, illetve a Bush-kormányzat egyéb vezető tisztviselői eddigi hivatalos nyilatkozataikban nem jelöltek meg ilyen távoli időpontot az amerikai katonai jelenlétre vonatkozóan - jelentette a breitbart.com internetes hírportál.
A tábornok közlése azért különös jelentőségű, mert a novemberi kongresszusi választások előtti kampányban az ellenzéki demokraták egyik fő aduja a Bush-kormány elhibázott iraki háborús politikája. A Demokrata Párt vezetői már többször sürgették az amerikai csapatok hazatérését, Bush elnök rendszeresen védeni kényszerül álláspontját. Szerdai sajtóértekezletén a Fehér Házban arról beszélt, hogy Amerika "a feladatok elvégzéséig" nem távozik Irakból.
A vezérkari főnök a távoli dátum kapcsán hangsúlyozta: a Pentagon terveiről beszélt, nem kívánta az iraki helyzetet értékelni. A csapatkivonás gyorsan végrehajtható, a telepítés és az előkészítés viszont időt igényel - mondta.
"Arról van szó, hogy elég lőszer kell legyen a tölténytáramban ahhoz, hogy lőhessek tovább, ha úgy döntenek, hogy lőnöm kell tovább" - fogalmazott.
Jelenleg 141 ezer amerikai katona állomásozik Irakban, 15 dandár és a kisegítő egységek.
Az amerikai csapatkivonást illetően John Abizaid, az iraki műveleteket is irányító úgynevezett Középső Parancsnokság főparancsnoka szeptemberben úgy nyilatkozott: az iraki haderőt tavaszig nem csökkentik, lehetőség szerint inkább még erősíteni fogják.
A romló iraki biztonsági helyzet miatt a védelmi tárca a közelmúltban kényszerintézkedést hajtott végre: a fokozódó bagdadi erőszak visszaszorítására két dandár állomásozási idejét határidőn túl meghosszabbította.
Schoomaker arról is beszélt, hogy a korábbi tervekkel szemben a hadsereg nem csökkenti a Nemzeti Gárda Irakban állomásozó egységeinek számát. A tábornok júliusban még azt közölte, hogy a Nemzeti Gárda hét dandárjából ötöt kivonnak, amivel a gárda szerepvállalása 41 százalékról 11 százalékra csökkenne, a reguláris erők vennék át a feladatokat.
MTI - fidesz.hu