Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy áldozata van a New York-i repülőgép becsapódásának

Kisrepülőgép csapódott helyi idő szerint szerda délután egy 50 emeletes New York-i lakóépületbe, Manhattan északkeleti részén, s ennek következtében legalább négy ember életét vesztette.


Dátum: 2006-10-12 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:01.539096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közlése szerint semmilyen jel nem utal arra, hogy terrorcselekmény történt volna. Russ Knocke, a belbiztonsági minisztérium szóvivője közölte, hogy "szörnyű baleset történt", nincs terrorista támadásra utaló bizonyíték. "Nincs olyan különleges vagy hitelt érdemlő hírszerzési értesülés, amely az országot jelenleg fenyegető veszélyre utalna" - tette hozzá Knocke.

A Fehér Ház megerősítette, hogy a rendelkezésre álló adatok balesetre engednek következtetni, bár hivatalosan még nem állapították meg az okot. Tony Fratto, a Fehér Ház helyettes szóvivője korábban azt mondta, hogy a Fehér Ház nem tud kizárni, de nem is részesít előnyben semmilyen feltételezést a baleset okát illetően. George Bush elnököt tájékoztatták a történtekről röviddel a baleset után, de sem az elnököt, sem Dick Ceney alelnököt nem menekítették biztonságos helyre. A terrorizmus veszélye esetén elrendelhető országos készültség szintjét nem emelték, mindazonáltal az amerikai hadsereg elővigyázatosságból vadászgépeket küldött fel több amerikai nagyváros légterébe.

A baleset helyi idő szerint szerda délután háromnegyed háromkor történt a Keleti 72. utca és a York sugárút sarkán, közel az East River folyóhoz. A szóban forgó épület a Keleti 72. utca 524-es számú épülete. A kisrepülőgép a toronyház huszadik emeletébe csapódott, legalább két emelet egy része lángokban áll, és sűrű füst terjeng a környéken. A becsapódás környékén lángoló roncsdarabok zuhantak az utcára. A tüzet már oltják a tűzoltók. A legfrissebb jelentése szerint négy ember életét vesztette és többen az épületben rekedtek a baleset következtében. A rendőrök által lezárt környéken tűzoltóautók, mentők tucatjai várakoznak, helikopterek köröznek a levegőben. A 2001. szeptember 11-i merényletek emlékétől traumatizált emberek százai sereglettek az utcákra.

A New York-i magyar konzulátusnak egyelőre nincsenek értesülései a katasztrófa esetleges áldozatairól - tájékoztatta az MTI-t telefonon Földvári Gábor főkonzul-helyettes. Földvári elmondta, hogy a baleset által érintett New York-i negyed elég drága ingatlanjairól ismert, s a diplomata nem tud itt lakó magyarokról. Nagyobb magyar közösség a katasztrófa helyszínétől tíz utcányival arrébb található.

Az amerikai polgári légi közlekedést felügyelő szövetségi hatóság (FAA) egyik, névtelenül nyilatkozó illetékese elmondta, hogy egy négyüléses, egymotoros magánrepülő, a Cirrus SR20-as szenvedett balesetet. A jármű negyedórával korábban szállt fel New Jersey repülőteréről, s közvetlenül a baleset előtt vészjelzést adott le, valószínűleg üzemanyag-probléma miatt. A New York-i rendőrség közlése szerint a repülő tulajdonosa Cory Lidle, a New York Yankees baseballcsapatának 34 éves játékosa. A járműnek joga volt átrepülni Manhattan ezen területe felett, ez egy olyan légi folyosó, amelynek használatához nincs szükség előzetes kérelemre. New York körzetének három repülőtere normális módon működik.

A The Belaire nevet viselő épületet az 1980-as évek végén építették. A folyóra néző épület közel fekszik a Sotheby,s aukciós házhoz, a 2001-ben lerombolt Világkereskedelmi Központtól pedig nyolc kilométerre. Összesen 183 lakás van benn, ezek nagy részét több mint egymillió dollárért adták el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek