Súlyos összecsapások Srí Lankán
Vérfürdővel járt a Srí Lanka-i kormányhadsereg Jaffna-félszigeti offenzívája, amelyet a tamil kisebbség önálló államáért harcoló fegyveres szervezet, a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) ellen intézett szerdán: több száz ember vesztette életét, és további százak sebesültek meg a heves harcokban.
Dátum: 2006-10-12 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:03.595409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szemben álló felek eltérő adatokat közöltek a harcok halálos áldozatairól és sebesültjeiről. A kormány egy szóvivője szerint a hadsereg legalább 44 katonája esett el a csatamezőn. Sokan nem jelentkeztek alakulatuknál az összecsapások után, lehetséges, hogy az eltűntek közül néhányan szintén életüket vesztették - tette hozzá. A sebesült katonák számát 430-ban adta meg a kormányszóvivő, a másik fél emberveszteségét pedig kétszáz főre tette. A tamil "tigrisek" sokkal kisebb saját veszteséget ismertek el, s ugyanakkor nagyobbat tüntettek fel kormányoldalon. Az ő bejelentésük szerint az LTTE tíz harcosa maradt holtan a csatatéren, míg a szervezet fegyveresei a hadsereg 75 katonájának holttestét találták meg a csatározások után.
Egybehangzóak voltak a beszámolók abban a tekintetben, hogy mintegy tíz órán dúlt az öldöklő küzdelem a szerdán reggel megkezdett offenzíva keretében. Az is többé-kevésbé egyező a kétféle közlésben, hogy a "tigrisek" nagyon kemény ellenállást tanúsítottak. "Ez az offenzíva kudarcba fulladt. Nagy hiba volt elkezdeni" - ismerte el nyugati tudósítók előtt a hadsereg egy névtelenül nyilatkozó illetékese. Nyilatkozata szerint 115, különösen szorult helyzetbe került kormánykatonát csak üggyel-bajjal sikerült repülőgépen kimenekíteni a harcok térségéből.
A dél-ázsiai szigetország (a volt Ceylon) északi részén élő hindu tamil kisebbség fegyveres szervezete 1972 óta harcol a buddhista szingaléz többség colombói kormánya ellen egy önálló tamil állam létrehozásáért. Több mint hatvanezer ember vesztette életét azóta a harcokban, katonák és civilek vegyesen. 2002 február 23-án tűzszüneti megállapodást írtak alá a felek, és tárgyalásokat kezdtek egy tartós békeegyezségről, de ezek 2003 áprilisában megszakadtak. Szinte mindennapossá váltak a harcok 2006. szeptember 12. óta, amióta Norvégia bejelentette, hogy újabb béketárgyalásokat szervez a Srí Lanka-i konfliktusban szemben álló erők között. A térségben szolgáló diplomaták azzal magyarázzák ezt, hogy mindkét fél az erő pozíciójából akar tárgyalni a felújuló béketárgyalásokon.
MTI - fidesz.hu