Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Becsődölt egy Combino, mégsem küldik vissza Bécsbe

Tegnap reggel fél órát állt a Fehérvári útnál egy Combino villamos, mert a szerelők nem tudták becsukni a jármű elején található ablakmosómotor-szekrény kinyílt ajtaját. Az InfoRádió megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt, hogy a főpolgármester korábbi nyilatkozata szerint visszaküldik-e Bécsbe az öt percnél tovább veszteglő villamost.


Dátum: 2006-10-12 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:05.203217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BKV villamos üzemigazgatója, Drégeli István közölte: reggel a 4-es villamos vonalán közlekedő Combino vezetője a Fehérvári úti végállomáson észrevette, hogy az ablak alatt lévő szekrény ajtajának egyik szárnya kinyílt. A szekrényben az ablakmosó-motor és az ablakmosó-tartály van.

Sokáig sem a vezető, sem a közben odaérő Siemens-szerelő nem tudta becsukni a szekrényajtót, végül a BKV vonalműszakos kollégája zárta be. A jármű 35 percet állt.

A BKV villamos üzemigazgatója elmondta azt is: a Siemens munkatársai éjjel az összes Combinót átvizsgálják. Az InfoRádió megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt, hogy a főpolgármester korábbi nyilatkozata szerint visszaküldik-e Bécsbe az öt percnél tovább veszteglő villamost.

A kérdésre Czuk Dóra sajtószóvivő úgy válaszolt, hogy az önkormányzat még nem kapott a leállásról tájékoztatást, és hozzátette: ezúttal nem forgalmat akadályozó leállásról volt szó.

Info Rádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek