Varga Mihály a Cégvezetők konferenciáján
Varga Mihály szerint érdemes lenne meggondolni, hogy a gazdasági növekedés alapjául szolgáló beruházásokra plusz 90 milliárd forintot fordítsanak még úgy is, ha a hiány magasabb lesz a GDP 4,5 százalékánál - mondta a polgári kormány pénzügyminisztere a Cégvezetők konferenciáján.
Dátum: 2002-11-21 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:16.625425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály szerint nem szabad elhinni, hogy a magas államháztartási hiányban egyszeri kiadásnövelő tételek is szerepet játszanak. Példaként a vasúttársaság és az agrárgazdaság konszolidációját emelte ki. A vasúttársaságok egész Európában és Magyarországon is olyan helyzetben vannak, hogy akár évente lehetne azokat konszolidálni - mondta a volt pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy ennek Európában már kialakult gyakorlata van, míg Magyarországon ez attól függ, hogy a kormányon belül milyen erőt képvisel a közlekedési miniszter.
Az agrárgazdaságot Varga Mihály szerint akár évente 60-70 milliárd forinttal is lehetne konszolidálni. A volt pénzügyminiszter úgy látja, ezzel nincs is probléma, az uniós csatlakozás előtt szükség van rá.
A jövő évvel kapcsolatban elmondta: a költségvetés vesztesei az önkormányzatok lesznek. A megszorítások érintik a beruházásokat. Varga Mihály szerint érdemes lenne meggondolni, hogy a gazdasági növekedés alapjául szolgáló beruházásokra plusz 90 milliárd forintot fordítsanak még úgy is, ha a hiány magasabb lesz a GDP 4,5 százalékánál.
fidesz.hu