Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghalt a világ legidősebb embere - 126 éves volt?

Meghalt az a kubai férfi, aki állítólag a világ legidősebb embere volt. Ahogy magáról mondta, 126 éves volt.


Dátum: 2006-10-12 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:09.089209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bertino Martinezt, akinek az életkorát sohasem bizonyították be, a kórházban érte a halál. A férfit a kubai kormány is szerepeltette választási kampányában az egészség megtestesítőjeként.

Ő maga azt állította, hogy 1880-ban született Haitin. A férfi egészen az utolsó hónapjáig aktív életet élt, kertészkedett, látogatta barátait, és rendkívül boldoggá tette hogy bebizonyíthatta: 120 felett sem kell lemondani a táncról.

Mosoly fogak nélkül

A férfi 1925-ben, 45 éves korában költözött Haitiről Kubába, farmmunkásként. Kuba keleti részére került, ahol történetesen Fidel Castro apjának farmján dolgozott. Szomszédjai úgy emlékeznek rá, mint aki mindig is öreg volt, és fogatlan. A férfi sohasem nősült meg.

A kubai kormány mindig is büszke volt arra, hogy országában a születéskor várható élettartam átlagosan 77 év, annyi, mint a legfejlettebb országokban. Az ország mindig is arra törekedett, hogy lekörözze a keresztelést és anyakönyvezést mellőző Haitit.

Épp ez utóbbi ok miatt azonban Martinez hivatalosan sosem lehetett a világ legidősebb embere. De úgy halt meg, hogy mindenki akként tartotta számon.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek