Megkérdőjelezhető a jogállamiság érvényesülése
A szeptember 19-20-án éjszaka Budapesten történt, "kivizsgálásra szoruló, súlyos jelenségek, jogsértések" "következményei a mai napig hatnak, megkérdőjelezve a jogállamiság érvényesülését Magyarországon" - vélte az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén napirend előtti felszólalásában Gál Kinga (Fidesz-MPSZ) EP-képviselő, beszédének az MTI brüsszeli irodájához csütörtökön eljuttatott szövege szerint.
Dátum: 2006-10-12 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:10.334275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A panaszok szerint, ahogy azt az Amnesty International és a Helsinki Bizottság és a Nemzeti Jogvédő Iroda is jelezte, a rendőrség a fent említett két napon túlzott erőt, aránytalanul durva bánásmódot alkalmazott nemcsak a tüntetőkkel, hanem az utcán tartózkodó fiatalokkal, köztük külföldi állampolgárokkal szemben is. Kollektíven büntetett, letartóztatott és fogva tart így olyanokat is, akiknek közük sem volt az erőszakos cselekményekhez - mondta Gál.
- Fontos, hogy az alapvető emberi jogokat, a személyi szabadságot leginkább korlátozó kényszerintézkedést, mint az előzetes letartóztatást, illetve börtönbüntetést csak olyan esetekben alkalmazzák, amikor alaposan meggyőződtek róla, hogy arra valóban szükség van. Fontos, hogy a jogtalanul elszenvedett sérelmekért találják meg a megfelelő jogorvoslatot. Hatalmas a felelősség, hogy visszaálljon az embereknek a jogállamiság alapjaiba vetett hite, különösen azok felelősége, akik emberi jogok védelmezőiként lépnek fel kevésbé komoly esetekben, vagy ha ezen esetek tőlünk távol történnek. Az emberi jogok területén elvárható a következetesség - hiszen éppen ezek azok az alapjogok, amelyek egyaránt illenek mindenkit egy jogállamban - idézte a magyar néppárti közlemény a képviselő asszonyt.
MTI - fidesz.hu