Fideszes politikus lett Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke
A Komárom-Esztergom megyei közgyűlés többségi, fideszes frakciója Völner Pált jelölte a közgyűlés elnökévé, akit a 40 tagú testületből 24 igen szavazattal csütörtökön elnökké választottak.
Dátum: 2006-10-12 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:11.556713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kényszerpályán vagyunk, döntéseink 80-90 százaléka determinált. Ezekben nincs értelme ütközni, ezért nem pártpolitikai, hanem szakmai érvek alapján lenne kívánatos a döntéshozatal" - mondta Völner Pál, aki első megnyilatkozásában konszenzusos vezetést ígért és kijelentette, hogy a munkába bevonja az ellenzéki szerepbe került szocialistákat. Az alakuló ülésen csak az elnök megválasztására került sor, a lehetséges alelnökök személyéről, illetve a bizottságok létrehozásáról két hét múlva dönt a megye közgyűlése.
Az önkormányzati választások után a közgyűlésében abszolút többségbe került a Fidesz, a 40 mandátumból 21-et szereztek meg, a szocialistáknak 15 hely maradt, két képviselői helyet a Polgármesterek a Falukért Egyesület, egy-egy mandátumot pedig az SZDSZ és az MDF kapott.
Völner Pál 43 éves ügyvéd. 1988 óta él Nyergesújfalun, a közéletbe civil szervezetek révén, sportegyesületi elnökként kapcsolódott be. Két ciklus óta tagja a helyi önkormányzatnak, az első alkalommal függetlenként, majd a polgári kör jelöltjeként indult. A megyeszékhely képviselő-testületének csütörtökön, 15 órakor kezdődő alakuló ülésén nem hozzák létre a szervezeti egységeket, a napirenden csak az eskütétel és a megbízólevelek átadása szerepel.
MTI - fidesz.hu