Rendkívüli állapotot javasol Csecsenföldön a duma bizottsága
Rendkívüli állapot bevezetését javasolta Csecsenföldön csütörtökön az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma illetékes bizottsága.
Dátum: 2002-11-21 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:16.953442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csecseföldi ügyekkel foglalkozó testület azt a határozati javaslatot készítette elő, amelyet elfogadása esetén Vlagyimir Putyin elnökhöz továbbít a törvényhozás. A honatyák javaslatukban azzal indokolják ezt a lépést, hogy a rendkívüli állapot hatékonyabban védené a csecsen polgári lakosságot, és tisztázná a szövetségi fegyveres erők jogait és kötelezettségeit a konfliktus helyszínén.
A bizottság tervei között az is szerepel, hogy a szövetségi kormány állítson fel egy Csecsenfölddel foglalkozó tárcát, amelynek miniszterelnök-helyettesi rangú vezetője irányítaná a köztársaságban lévő csapatokat is. Jelenleg csak a csecsenföldi újjáépítést koordináló tárca van az orosz kormányban. Az elképzelés egyébként hasonlít Jevgenyij Primakov volt orosz miniszterelnök javaslatára, aki szerint átmenetileg egy közvetlenül az elnöknek felelő tábornok-kormányzónak kellene átvennie a konfliktus sújtotta köztársaság irányítását.
A parlamenti bizottság állásfoglalása értelmében "Csecsenföld és Oroszország egész területén kemény, de törvényes eszközökkel antiterrorista harcot kell folytatni". A testület sürgette a csecsenföldi rendezést és a nemzeti megbékélést elősegítő hivatalos program kidolgozását is, hangsúlyozva, hogy a konfliktus kizárólag katonai úton nem oldható meg. A honatyák felszólítottak az objektív tájékoztatásra csecsenföldi ügyekben, eloszlatandó a "csecsen, mint ellenségkép" elterjedését Oroszországban.
A bizottság támogatásáról biztosította Aszlanbek Aszlahanovnak, a duma csecsen nemzetiségű képviselőjének kezdeményezését a december 16-án sorra kerülő moszkvai csecsen kongresszussal kapcsolatban. A csecsenföldi válság tárgyalásos megoldását sürgető képviselő Moszkvába várja a szakadárok képviselőit is, kivéve azokat, akik fegyveresen harcolnak a szövetségi központ ellen. Elmondása szerint Aszlahanov elsősorban az 1999-ben kitört úgynevezett második csecsen háború után Moszkva által feloszlatott csecsen törvényhozás tagjaira gondolt. Meghívást kapnak azok a csecsen, orosz és más nemzetiségű polgárok képviselői is, akik Dzsohar Dudajev 1991-es csecsenföldi hatalomra jutása után menekültek el a köztársaságból. Korábban Aszlahanov arról számolt be, hogy több, hasonló események megrendezésére alkalmas moszkvai létesítmény, köztük a Csajkovszkij koncertterem és a Kozmosz szálló konferenciaközpontja jelezte, hogy nem hajlandó bérbe adni helyiségeit a kongresszusra. Végül azonban megoldódott ez a probléma, a tanácskozásra egy belvárosi moziközpontban kerül sor.
Ahmad Kadirov hivatalos csecsen vezető csütörtökön azt javasolta, hogy a kongresszus Groznijban legyen, visszautasítva a szervezők álláspontját, amely szerint a csecsen főváros nem biztonságos, és lerombolt infrastruktúrája sem alkalmas egy legalább 900 fő részvételével zajló rendezvény megtartására.
MTI - fidesz.hu