Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zuhan a kormánypárti és MDF-es politikai elit támogatottsága

Mind a kormánypárti, mind az MDF-es prominensek népszerűségi indexe drámai módon zuhant, miközben a köztársasági elnök, és a Fidesz vezetői politikusai növelni tudták támogatottságukat.


Dátum: 2006-10-12 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:12.801469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dávid Ibolya népszerűségi mutatója 6 pontot esett, a lista utolsó helyén kullogó Herényi Károlyé hetet - az MDF frakcióvezetője éppen annyit vesztett, mint Lendvai Ildikó, vagy Pető Iván. A bukásban a csúcstartó Göncz Kinga, aki 13 pontot zuhant, mely már felveti az alkalmasság kérdését is.

A MDF vezető testületeinek választ kell keresniük arra a kérdésre: vajon miért büntették ugyanolyon mértékben a demokrata fórum politikusait a megkérdezettek, mint a kormánypárti elitet.

Gyurcsány Ferenc 33 pontos népszerűsége, pontosan fogalmazva elutasítottsága, komolyan megkérdőjelezi a kormányfő által bejelentett megszorító intézkedések végrehajthatóságát. A miniszterelnök parlamenti megtámogatásával a kormánykoalíció magára húzta Gyurcsány Ferencet, magára vállalta az őszödi beszédet, az elmúlt négy év okozta gazdasági krízist. Ezt honorálják is a választópolgárok, amikor elutasítják a kormánypárti politikusokat.

A felmérés legnagyobb nyertese Sólyom László. A köztársasági elnök az egyetlen olyan magyar politikus, aki kiugróan növelni tudta támogatottságát. Ez azt jelenti, hogy a társadalom honorálja az elnök határozott politikáját, egyetért a politikai elitet bíráló megnyilvánulásaival.

A Fidesz vezető politikusai szintén növelték támogatottságukat, Orbán Viktor a népszerűségi lista harmadik helyezettje, melyre régóta nem volt példa. A Fidesz elnöke a társadalom szemében hiteles alternatíva.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek