Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Érdemi egyeztetés nélkül nem lehet az egészségügyet megváltoztatni

A gyógyszer a patikába való - szögezte le sajtótájékoztatóján Mikola István, aki többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány eddig érdemi tárgyalások nélkül hozott döntéseket.


Dátum: 2006-10-12 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:48:19.051091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mikola István csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján méltatlannak nevezte Kökény Mihály azon állítását, mely szerint a Fidesz nem akar változásokat az egészségügyben, és nincs programja. Leszögezte: a Fidesznek van programja, csak a kormánypártok arra sem veszik a fáradtságot, hogy áttanulmányozzák. Ehelyett a demagógia minden elemét megragadják, hogy a saját terveiket elfogadtassák a közvéleménnyel - fűzte hozzá.

A kormány egészségügyi programjával történelmi bűnt követett el a magyarság ellen - húzta alá Mikola István, hozzátéve: a budapesti középpárt elszabadult és egy közép-amerikai típusú változásokat akar végrehajtani az egészségügyben. Mint fogalmazott, minden erővel meg kell akadályozni, hogy ez a szélsőséges liberális átrendeződés megvalósuljon. Hozzátette: a kormány csomagja drágább gyógyszereket és kevesebb kórházi ágyat fog eredményezni. Mikola arra is felhívta a figyelmet, hogy pályázatot írtak ki a kórházak számára, melyben pénzt ígértek azoknak az intézeteknek, ahol részlegeteket szüntetnek meg. A fideszes politikus ezzel kapcsolatban megjegyezte, mindez a privatizációs lehetőségeket bővíti majd.

A képviselő kitért a tiltakozásokra is. Aláhúzta: az orvosok és gyógyszerészek felháborodása jogos, miután érdemi tárgyalásokat egyszer sem folytattak velük, feltehetőleg - jegyezte meg - azóta sem terveznek.

A 3+2 csomagos kormányzati elképzelés következményeiről elmondta, hogy jóval drágább lesz a gyógyítás, miközben a szegények esélyei tovább fognak romlani. A gyógyszerforgalmazás liberalizációját elutasította, mint közölte, az kizárólag a globalizált piac érdekeit szolgálja. "A gyógyszer nem árucikk, hanem gyógyítási kellék, melyet egy komoly szakma tud jól kezelni" - figyelmeztetett a honatya, aki az Egyesült Államok példájára hivatkozva elmondta azt is, hogy az USA-ban a liberalizáció után drasztikusan megnőtt a gyógyszerfogyasztás, és mára minden ötödik ember a gyógyszerek mellékhatásai miatt fekszik a kórházakban. Mikola így folytatta: a patikaalapítás is egy bizonyos gazdasági kör érdekeit szolgálja, de hasonló problémaként említette a receptdíj és a térítésmentes gyógyszerek térítésessé tételét is.

A kötelező kamarai tagság megszüntetésére véleménye szerint semmilyen racionális magyarázat sincs. Kiemelte: a költségvetésre semmilyen hatással nincsen, így anyagi előny nem származhatna belőle, miközben a kamara elveszti létjogosultságát.

"Most jön még a java" - jegyezte meg Mikola István, aki példaként említette a társadalombiztosítás szétrombolására vonatkozó kísérleteket és a több biztosítós rendszer kiépítését is. Leszögezte: ha nem lesz érdemi vita, akkor tízmillió ember véleményét hagyják figyelmen kívül, amivel veszélyeztetik a társadalmi békét. A képviselő végül a parlament, a civil szervezetek és a szakma segítségét kérte arra, hogy megvédjék az egészségügyet.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek